DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Hamilton: Seb nagyszerű, én a kutyáimat is alig bírom életben tartani

Lewis Hamilton elmondta, megérti Valtteri Bottas és felesége azon döntését, hogy elválnak, miközben gratulált Sebastian Vettelnek is első kisfiához. Ő jelenleg a kutyáit is alig tudja életben tartani.

Valtteri Bottas a Facebookon jelentette be, hogy ő és felesége, Emilia Pikkarainen külön utakon folytatják tovább. Csapattársa, Lewis Hamilton, akinek azóta nem is volt komoly kapcsolata, hogy 2015-ben végérvényesen szakított Nichole Scherzingerrel, elmondta, hogy az F1-esek életvitele mellett ő el sem tudja képzelni, hogy párkapcsolata legyen.

Mindeközben Sebastian Vettelnek is gratulációját küldte el a hatszoros világbajnok, aki felmentést kapott a mai sajtótájékoztató elől, miután megszületett harmadik gyermeke, egyben első kisfia: „A gyerekvállalás egyelőre nincs napirenden nálam. Innen is gratulálok Sebnek, aki nyilvánvalóan fantasztikus apa, de számomra még az is nehézséget jelent egyelőre, hogy a kutyáimat életben tudjam tartani.”

Hamilton kutyája, Roscoe a 2013-as Monacói Nagydíjon


„Még a nagybácsi szerepét is csak most kezdem megszokni, elég nehéz a dolgunk, az igazság az, hogy meg van kötve a kezünk” – utalt az F1-esek „vándorló életmódjára” Hamilton. „Minden sportoló és sportolónő számára ugyanez a helyzet. Persze mi egy kicsit többet utazunk, mint más sportolók, így embertelenül sok időt töltünk távol az otthonunktól.”

„A sportolók számára rendkívül nehéz fenntartani egy jól működő párkapcsolatot. Meg kell tanulni, hogy mennyire lehetünk elkötelezettek a sport iránt és mennyi időt fordíthatunk a párkapcsolatunkra, hogy egy kicsit hátra dőlve pihenhessünk.”

„Mindenki számára ugyanaz a helyzet, de nézzenek csak Sebre. Ő azon kevesek egyike, aki nagyszerűen kezeli ezt a helyzetet és boldog családi háttérrel rendelkezik. Én azonban nem tudnám ezt csinálni, hiszen tudom, hogy az a teljesítményem rovására menne. Természetesen mindenki 100%-osan elkötelezett szeretne lenni, hiszen nem adhatunk kevesebbet, mint a mellettünk lévő személy. Persze mindenkiből csak egy bizonyos mennyiség áll rendelkezésre, amit másokra tud fordítani, ez azonban attól függ, ki mekkora áldozatokat képes hozni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: