DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Vettel rámordult a szemetelő újságírókra

A négyszeres világbajnok a versenyvégi interjúk közben vett észre egy csapat zsurnalisztát, akik műanyag palackokat dobáltak szanaszét maguk körül. Nem is hagyta szó nélkül a dolgot Vettel.

A Formula-1 az utóbbi néhány évben igyekezett a környezettudatosabb működés felé elmozdulni (például a jóval kevesebbet fogyasztó erőforrásokkal, vagy éppen a mérgező üzemanyagok betiltásával. A pilóták közül pedig többen saját szívügyüknek is tekintik a környezetvédelmet minden más formában is.

Tavaly nyáron Lewis Hamiltont akasztotta ki görögországi nyaralása során, ahogy egy szemet gyönyörködtető barlang bejárata előtt undort keltő, hatalmas műanyag szeméttelepet talált. Barátaival és segítőivel inkább rászánták azt a plusz időt, de eltakarították a helyszínről a nyilvánvalóan illegálisan odahelyezett hulladékhalmot.

Vettel rögtön reagált a szemetelést látva


A Magyar Nagydíjon Sebastian Vettelnél sikerült kicsapnia a biztosítékot néhány helyszínen dolgozó újságírónak. A Ferrari-pilóta éppen eleget tett médiakötelezettségeinek és több különböző médiumnak adta versenyvégi interjúit, amikor észrevett egy csoportot, akik körül számos, a földre hajított műanyag palack található.

A Bild Zeitung riportere, Jens Nagler szerint Vettel ekkor megállt a nyilatkozattal, rámutatott a szeméthalomra és határozottan odaszólt a szemetelőknek. „Vegyétek fel a vizes palackjaitokat, ne hagyjatok már itt szeméthalmot! Tegnap is végig azt láttam, hogy mindenki mindent csak úgy itt hagy. Rühellem azokat az embereket, akik ezt csinálják” – szólt az említett újságíróknak a versenyző.

Ezután folytatta az interjút, de fél szemmel azért figyelte a takarítást is. „Ott még mindig van egy, akkor adjátok oda nekem!” – mondta el kérését a német. Ezek után az érintettek igen komolyan vették a feladatot, a Bild szerint a Ziggo Sport két újságírója, Jason Swales, Jack Plooij szereztek egy szemeteszsákot és minden más hulladékot is begyűjtöttek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: