DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

A Mercedes-főnök belesérült az ünneplésbe

Hiába az egyéni és a gyártói világbajnoki cím, valamint az Abu Dhabi Nagydíjon aratott győzelem, mégsem lehet felhőtlenül boldog Toto Wolff, az ünneplés során ugyanis alaposan megsérült.

Toto Wolff az utóbbi évek temérdek sikere ellenére sem mondható, hogy a szerencse fia lenne, ami a testi épségét illeti. A Mercedes csapatfőnöke úgy érkezett a szezonzáró helyszínére, hogy a gyártói és az egyéni elsőség is zsebben volt az istálló (és Lewis Hamilton) számára. Abu Dhabiban is első helyen végzett a brit, ám a szezonvégi ünneplést kicsit túlzásba vitte a főnök, ennek eredményeképpen mankóval kényszerült távozni.

„Túl sok volt a bulizás, a térdemben pedig a keresztszalag feladta” – ismerte el Wolff. A Mercedes negyvenhat esztendős csapatvezetője a jelek szerint üvegből lehet, mivel az elmúlt bő négy évben számos alkalommal komolyan megsérült.

Wolff mankóval hagyta el Abu Dhabit


2014-ben a vállát, a kulcscsontját, a könyökét és a csuklóját törte egy kerékpárbalesetben, egy évre rá a térdkalácsát törte, most pedig a térdszalagja adta be a kulcsot.

Szerencséjükre, ez sosem befolyásolta csapatvezetői tevékenységét. „Az év végi bulin az egyik nagyon híres versenyző azt mondta nekem, hogy az én testemben csak az agyam működik rendesen, a többi egy roncs” – tette hozzá Toto Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: