DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Ki kivel jár a Formula-1-ben?

A 2015-ös F1-es szezon 18 versenyzője közül 15-en jelenleg is kapcsolatban élnek – összeállításunkban bemutatjuk, ki kinek az oldalán piheni ki a hétvégi versenyek fáradalmait.

Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton: Az F1 se veled-se nélküled álompárja 2007 novemberében kezdett randizni, majd azóta legalább két alkalommal szakítottak egymással. Legutóbb a tavalyi évben, ami Hamiltonra saját bevallása szerint is komoly hatással volt. 2013 végén ismét összejöttek, azóta is együtt vannak, s egyre sűrűbben bukkan fel a bulvársajtóban az eljegyzés terve a világbajnok és a Pussycat Dolls énekesnőjeként ismertté vált Scherzinger közt. Nicole folyamatosan dolgozik újabb dalain és lemezein, mostanában pedig a Macskák című musicalben is láthatja őt a közönség. 

nicole_hamilton_rome



Vivian Sibold és Nico Rosberg: A Mercedes német pilótája gyerekkora óta ismeri Vivian Siboldot, hiszen családjaik már akkor nagyon jó barátságban álltak. Hosszú évek óta boldog párkapcsolatban élnek, 2014 nyarán Monacóban házasodtak össze. A lakberendező végzettségű Vivian New Yorkban és Milánóban tanult. Ő rendezte be többek között a Lotus motorhomeját 2010-ben és Rosberg monacói lakását is, tavaly pedig fagyizót nyitott Ibizán.

rosberg_vivian

Jemma Boskovich és Daniel Ricciardo: A Red Bull élversenyzőjévé előlépő Ricciardo még középiskolai éveiben ismerte meg az olasz-montenegrói származású, 25 éves Jemma Boskovichot, akivel a főiskolán estek szerelembe. A rövid ideig modellként is dolgozó ékszertervező jelenleg Londonban él.

boskovich

Emilia Pikkarainen és Valtteri Bottas: 2010-ben egy televíziós műsorban találkozott egymással az immár két olimpián részt vett Emilia Pikkarainen és a Williams finn versenyzője, akik azóta is egy párt alkotnak. A 22 esztendős úszónő legnagyobb sikere a váltóban elért rövidpályás Európa-bajnoki ezüstérem 2012-ből.

pikkarainen_bottas

Anna Rafaela Bassi és Felipe Massa: Kis híján végzetes hungaroringi balesetekor Felipe Massa felesége épp első gyermeküket várta, aki 2009. november 30-án született meg – épp a pár második házassági évfordulóján. A Massánál öt évvel idősebb brazil hölgy a családja tulajdonában lévő Guarana Brasil divatcégnél dolgozik.

massa_felesege

Hanna Prater és Sebasian Vettel: A négyszeres világbajnok középiskolás kora óta van együtt kedvesével, aki igen keveset mutatkozik a nyilvánosság előtt. Egy évvel ezelőtt, 2014 januárjában született meg első gyermekük, aki az Emily nevet kapta. Hanna Prater a divat világát hagyta ott átmenetileg az anyaságért.

prater_vettel

Minna-Mari  (Minttu) Virtanen és Kimi Raikkönen: A finn versenyző 2004 nyarán vette feleségül a korábbi Miss Scandinaviát, Jenni Dahlmant, akivel 2013 februárjában szakítottak, majd tavaly a válást is kimondták. Raikkönen új kedvese a korábban légiutas-kísérőként dolgozó Minttu Virtanen, akinek meg is kérte a kezét, első közös gyermeküket - aki a pletykák szerint fiú - február elejére várják. 

kimi_minttu3

Jessica Michibata és Jenson Button: A nagy F1-család „legújabb férje” Jenson Button, aki a 2014-es év utolsó napján Maui szigetén vette feleségül kedvesét, a modellként dolgozó Jessica Michibatát. A pár 2008-ban ismerkedett meg egymással, s bár 2010-ben rövid időre szakítottak, hamarosan újra összejöttek. Button 2014-ben Valentin-napon jegyezte el az argentin-japán származású modellt. Jessicának már több könyve és egy jóga oktató DVD-je is megjelent szülőhazájában, Japánban, sőt nemrég debütált első filmjében is. 

245841E000000578-0-image-a-53_1420060748233

Dasha Kapustina és Fernando Alonso? A kétszeres világbajnok egy spanyol énekesnővel, Raquel del Rosarióval 2006 novemberében házasodott össze, majd öt évvel később elváltak. Alonso ezt követően Dasha Kapustina orosz modellel kezdett randevúzni. A pletykák szerint szakítottak, sőt Alonsót a sajtó már össze is hozta Lara Alvarezzel, a spanyol válogatott Sergio Ramos korábbi barátnőjével. A Dasha által feltöltött képek viszont arról árulkodnak, hogy a modell néhány barátjával Alonsónál szilveszterezett Dubaiban, sőt, a rajongók látni vélik a lány domborodó pocakját és eljegyzési gyűrűjét is a képeken.

alonso_kapustina

Laura Zinnel és Nico Hülkenberg: A Force India német versenyzőjének kedvese egyáltalán nincs reflektorfényben. Laura rendőrként dolgozik Németországban és munkája miatt évente csupán néhány  futamra tud kilátogatni.

hulkenberg_laura

Andrea Campillo és Sergio Perez: A fiatal mexikói hölgy 2013 november végén egy bulin találkozott Perezzel, akivel 2014 januárjában kezdtek randevúzni. Andrea jelenleg vendéglátást tanul Mexikóban. Még sosem járt F1-es versenyen.

perez_baratno

Sabre Cook és Max Verstappen: A márciusban az F1 történetének legfiatalabb pilótájaként debütáló 17 esztendős Max Verstappen barátnője szintén versenyez, közben gépészmérnöknek tanul. Az amerikai Sabre Cook három évvel idősebb Verstappennél. 2012-ben megnyerte a nemzeti gokart bajnokságot; legnagyobb álma pedig az, hogy ő legyen az első női IndyCar bajnok.

sabrecook_1

Marion Jolles és Romain Grosjean: 2012 nyarán házasodott össze a Lotus francia versenyzője és a TF1 tévécsatorna F1-es riportere. A pár jelenleg már második közös gyermekét várja, az első, Sacha 2013-ban született meg. Marion újságírásból diplomázott, majd dolgozott több francia sportcsatornánál, többek között az Eurosportnál is. 

grosjean_jolles

Gabriela Tarkany és Pastor Maldonado: A 2012-es Spanyol Nagydíjat megnyerő venezuelai versenyző hosszú évek óta együtt jár a magyar származású Gaby Tarkannyal, akit 2012-ben vett feleségül, 2013-ban pedig megszületett lányuk, Victoria. Gaby korábban újságírást tanult Venezuelában. Hobbija az éneklés, amiben annyira tehetséges, hogy néhány éve elkezdte készíteni első lemezét is.

maldonado_tarkany

Giulia Maria Testoni és Felipe Nasr: A Sauber újonca és kedvese 2013 óta van együtt. A 23 esztendős brazil lány jelenleg Olaszországban tanul divatmenedzsmentet.  

testoni_1

Petra Silander és Jean-Eric Vergne:  A svéd ex-fehérneműmodell és a Toro Rosso egykori versenyzője 2013-ban kezdett randizni. A 26 éves Petra a párizsi Sorbonne-on tanult és olyan cégeknek volt az arca mint a L'Oréal és a Palmers. Mostanában DJ-ként dolgozik neves európai klubbokban és filmszerepeket is vállal.

KsuVW8Z 

Paola Ruiz és Esteban Gutierrez:  A Ferrari tesztpilótája és a 20 éves mexikói lány tavaly nyáron találkoztak először szülőhazájukban egy étteremben. Paola modellkedik, mellette pedig oktatónak tanul, imád tanítani.

letöltés

Danyiil Kvjatnak, Carlos Sainznak és Marcus Ericssonnak jelenleg nincs barátnője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: