DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Bemutatkozik a vadonatúj Mercedes-Benz C-osztály

A vadonatúj C-osztály a sportos dinamizmust és a kényelmes luxust együttesen emeli új magaslatokba, miközben az S-osztály által inspirált belső terével kimagasló minőséget és intelligens szolgáltatásokat kínál, egy jövőbiztos, a változásokhoz igazodó komfortzónát teremtve. Az újdonság elődjénél tágasabb és minden részletében fejlettebb, a Mercedes-Benz első olyan modellje, amelynek minden hajtáslánca rendelkezik elektromos rásegítéssel. A konnektoros hibrid hajtáslánc egyetlen feltöltéssel akár 100 kilométeres elektromos hatótávot biztosít.

„Új konnektoros hibrid generáció akár 100 kilométeres elektromos hatótávval, könnyed vezethetőség és felhasználóbarát megoldások. Az új C-osztály esetében minden tekintetben kitoltuk a határokat, így például az új hátsótengely kormányzás a vezetési élmény új szintjét jelenti. De ez csak a jéghegy csúcsa. Minden egyes részlet kivételes innovációkat és átgondolt megoldásokat rejt magában, olyan autót megalkotva, amely minden tekintetben a maximumot nyújtja” – mondta Christian Früh, az új Mercedes-Benz C-osztály vezető fejlesztőmérnöke.

C-Class DWP L and T-modell



Formaterv: érzéki letisztultság sportosan elegáns megoldásokkal

Az új C-osztály a magabiztos arányaival már álló helyzetben is dinamizmust sugároz. A rövid első és hátsó túlnyúlás a hosszú tengelytávval, valamint a hátrébb tolt utastér a klasszikus sportmodellek ismertetői, amelyhez szélesebb nyomtáv és 17-19 colos kerekek társulnak.

Elöl a márka jól ismert hűtőrácsát találjuk, alaphelyzetben központi csillaggal és lamellákkal. Az AVANTGARDE kivitel esetében további díszítő elemek és króm keretek garantálják a kivételes megjelenést, miközben az AMG Line a gyémántmintás hűtőráccsal nyújt még izgalmasabb látványt. A szedán esetében elsőként üdvözölhetjük a kifejezőbb, kétrészes hátsó lámpákat. A színpaletta három új árnyalattal bővült.

21C0053_011_resize

Belső tér: sportos kialakítás, a vezetővel a középpontban

A műszerfal egy alsó és egy felső részre oszlik: a szárnyat mintázó szekció az új, laposabb légbeömlőkkel ad helyet a látványos díszbetéteknek, míg az alsó a középkonzol folytatásaként olvad össze egyetlen egységgé. A vezetőközpontúság még sportosabb hangulatot teremt: a műszerfal és a központi kijelző hat fokkal fordul a pilóta felé.

Az AVANTGARDE kivitel új sportülései a könnyedség érzését teremtik meg, a különleges kialakítású fejtámlák pedig nem csak látványos megjelenést biztosítanak, de állíthatóságuk révén a kényelmet is kiválóan szolgálják. A műszerfal műbőr vagy nappabőr borítással is elérhető, amelyhez még izgalmasabb hatású, nyílt pórusú díszbetétek és valódi alumínium társul. A látványt és a személyre szabhatóságot már alapfelszereltségként kibővített LED-es hangulatvilágítás fokozza.

A különálló, lebegő hatást keltő műszercsoport a klasszikus körműszerekkel kiváló tájékoztatást nyújt, opcionálisan pedig 10,25 helyett 12,3 colos kivitelben is elérhető. Központi elem a különálló, nagyfelbontású érintőképernyő. Az enyhén a vezető felé forduló megjelenítő alaphelyzetben 9,5, opcionálisan pedig 11,9 colos.[1]

21C0053_007_resize

Új generációs MBUX rendszer: intuitív és intelligens

Az új S-osztályhoz hasonlóan a C-osztály is az MBUX (Mercedes-Benz User Experience) központi rendszer második generációját kapja. A belső tér így még digitálisabbá és intelligensebbé válik, amelyhez a szoftveres és a hardveres támogatásban is hatalmas előrelépések történtek.

A nagyfelbontású kijelzők kontrasztos képei, valamint a gyors működés könnyűvé teszi a jármű kezelhetőségét. Az egyértelmű elrendezés mellett a személyre szabhatóság a klasszikus, a sportos és a diszkrét stílussal otthonos környezetet garantál, a teljes képernyős navigáció pedig ismeretlen környezetben is könnyű eligazodást biztosít.

Az autós hírek támogatója az Aquaprfot Zrt.

Aquaprofit_banner_728x90

A továbbfejlesztett „Hey Mercedes” beszédvezérlés nem csak minden eddiginél interaktívabb, de az online kapcsolat révén tanulásra is képes. Kiismerve szokásainkat számos szolgáltatást már a „Hey Mercedes” felszólítás nélkül is elérhetünk, az asszisztens rendszer pedig a jármű egyes funkcióit is képes már elmagyarázni, így például szükség esetén tájékoztat minket az elsősegély csomag elhelyezkedéséről.

Az MBUX Smart Home funkciójával a C-osztály az okosotthonnal szoros összeköttetésben, komfortzónánk kibővítéseként működik, és hozzáférést kínálhat egyes otthoni funkciókhoz. Állíthatjuk otthonunk hőmérsékletét, kapcsolhatjuk a lámpákat, a redőnyöket, nyithatjuk a garázsajtót, a mozgásérzékelők és a kamerarendszer pedig tájékoztathat minket a várt vagy nem szívesen látott látogatókról. A Mercedes-Benz „Online Music” funkciója hozzáférést biztosít a legnagyobb streaming szolgáltatók zenetárához közvetlenül az MBUX rendszer részeként. Az opcionálisan elérhető kiterjesztett valóság (Augmented Video) funkció az első kamera képét vetíti ki a központi kijelzőre, amelyet kiegészítő virtuális adatokkal lát el, például nyilakkal segíti a navigációt, az élő kameraképen jeleníti meg a közlekedési lámpákat vagy akár a házszámokat, illetve segíti a megfelelő sáv kiválasztását is.

Az opcionális felszereltségek listáján megtalálható a színes, szélvédőre vetítő head-up display is. A kibővített tartalmakkal rendelkező rendszer 9 x 3 colos felületen dolgozik. A központi kijelző alatt elhelyezett ujjlenyomat-olvasó segíti a gyors és kényelmes bejelentkezést az MBUX rendszerbe, így illetéktelenek nem férhetnek hozzá a személyes adatainkhoz és online fizetési lehetőségeinkhez.

Az MBUX rendszer vezeték nélkül, „Over-the-air” (OTA) frissítésekkel válik folyamatosan modernebbé. Így a C-osztály anélkül fejleszthető, hogy az ügyfeleknek ehhez el kelljen látogatniuk a szervizbe. A megoldásnak köszönhetően bizonyos funkciók előfizetésére is lehetőség van.

C-Class DWP Limousine

Hajtásláncok: modern négyhengeres motorok elektromos segítséggel

Az elektrifikáció és a downsizing eredményeként a C-osztály új mércét állít fel hatékonyság tekintetében. A motortérben kizárólag a legmodernebb négyhengeres erőforrásokat találjuk: a turbófeltöltésű dízel és benzines motorok munkáját integrált indítómotorgenerátor (ISG) segíti, amely a 48 V-os hálózattal összeköttetésben lehetővé teszi a hatékony vitorlázást, a rásegítést és az energia visszanyerését, aktívan hozzájárulva az üzemanyagmegtakarításhoz. A rendszernek köszönhetően az erőforrások különösen gyorsan és finoman indulnak újra, így a start-stop rendszer működése jóformán észrevehetetlen.

Kiemelkedő hatékonyságú az új OM 654 M dízelmotor, amely második generációs ISG rendszerrel rendelkezik. Az akár 265 lóerős teljesítményéhez akár 20 lóerőt tesz hozzá a 48 V-os rendszer, átfogó átalakításai pedig minden eddiginél meggyőzőbb motort hoznak létre. A hosszabb, 94,3 milliméteres löket a korábbi 1950-ről 1992 cm3-re növeli a hengerűrtartalmat, a befecskendezési nyomás pedig 2500-ról 2700 bar-ra növekedett. A két változó geometriájú, vízhűtésű turbófeltöltő különösen gyors reakciókat biztosít, az acéldugattyúkban elhelyezett speciális hűtőcsatorna pedig a hőháztartásnak kedvez. A kipufogógáz-kezelésben is továbblépnek az új négyhengeres motorok, amelyek működése minden eddiginél tisztább.

Az ugyancsak moduláris kialakítású M 254-es négyhengeres, turbós benzinmotor hatékonyságát is a második generációs ISG rendszer fokozza. Akár 20 lóerőt és 200 Nm nyomatékot is hozzátehet a hajtáshoz az elektromos kiegészítés. A Mercedes-AMG Petronas Formula 1-es csapat tervezőitől érkezett az új kialakítású, kettős megfúvású turbófeltöltő technológia, amely még gyorsabb reakciókat biztosít. Az overboost funkció révén a C 300 teljesítménye rövid ideig további 27 lóerővel megnövekszik.

A 9G-TRONIC automata váltó minden motorváltozatnál az alapfelszereltség része. Az ISG-vel történő együttes kialakítás helyes és súlyt takarít meg, az elektromos kiegészítő olajpumpa pedig a mechanikus olajpumpa munkaigényét 30 százalékkal csökkenti – növelve a hatékonyságot. Emellett az integrált váltóvezérlés is megújult: a többmagos processzor és kevesebb alkatrész 30 százalékkal könnyebb elektronikai kialakítást tesz lehetővé.

C-Class DWP T-modell

A 4MATIC összkerékhajtási rendszer is továbbfejlődött. Az új elsőtengelyes hajtás lehetővé teszi a magasabb nyomaték átvitelét, ideális tengelyterhelés-elosztást biztosítva. A korábbi megoldáshoz képest kisebb súly pedig hozzájárul az alacsonyabb CO2-kiocsátáshoz. A hatékonyságot nem csak ez, hanem az eddiginél alacsonyabb ellenállás is fokozza.

A műszaki adatok áttekintése (benzinmotorok):

 

 

C 180

C 200

C 200 4MATIC

C 300

C 300 4MATIC

Hengerűrtartalom

cm3

1496

1496

1496

1999

1999

Max. teljesítmény

lóerő/kW

170/125

204/150

204/150

258/190

258/190

Fordulatszám-tartomány

1/perc

5500-6100

5800-6100

5800-6100

5800

5800

Elektromos rásegítés

lóerő/kW

20/15

20/15

20/15

20/15

20/15

Maximális nyomaték

Nm

250

300

300

400

400

Fordulatszám-tartomány

1/perc

1800-4000

1800-4000

1800-4000

2000-3200

2000-3200

Kiegészítő elektromos nyomaték

Nm

200

200

200

200

200

Vegyes üzemanyag-fogyasztás

l/100 km

6,2-6,5

6,2-6,6 (6,3-6,7)

6,5-6,9

6,6-7,0

7,0-7,3

Vegyes CO2-kibocsátás

g/km

141-149

141-150 (143-153)

149-157

150-159

161-168

Gyorsulás 0-100 km/h

mp

8,6

7,3 (7,5)

7,1

6,0

6,0

Végsebesség

km/h

231

246 (240)

241

250

250

Üzemanyag-fogyasztási értékek a WLTP norma szerint:[2]

 

 

C 180

C 200

C 200 4MATIC

C 300

C 300 4MATIC

Vegyes üzemanyag-fogyasztás WLTP

l/100 km

6,2-7,2

6,3-7,1 (6,5-7,4)

6,6-7,6

6,6-7,4

7,0-7,9

Vegyes CO2-kibocsátás WLTP

g/km

141-163

143-163 (149-168)

151-172

150-169

160-180

Dízelmotorok:

 

 

C 220 d

C 300 d

Hengerűrtartalom

cm3

1992

1992

Max. teljesítmény

lóerő/kW

200/147

265/195

Fordulatszám-tartomány

1/perc

4200

4200

Elektromos rásegítés

lóerő/kW

20/15

20/15

Maximális nyomaték

Nm

440

550

Fordulatszám-tartomány

1/perc

1800-2800

1800-2200

Kiegészítő elektromos nyomaték

Nm

200

200

Vegyes üzemanyag-fogyasztás [3]

l/100 km

5,0-5,2  (5,0-5,3)

5,0-5,3   (5,1-5,3)

Vegyes CO2-kibocsátás

g/km

131-138 (133-140)

132-139   (134-141)

Gyorsulás 0-100 km/h

mp

7,3 (7,4)

5,7 (5,8)

Végsebesség

km/h

245 (242)

250 (250)

Üzemanyag-fogyasztási értékek a WLTP norma szerint:[4]

 

 

C 220 d

C 300 d

Vegyes üzemanyag-fogyasztás WLTP

l/100 km

4,9-5,6 (5,1-5,8)

5,0-5,6 (5,1-5,8)

Vegyes CO2-kibocsátás WLTP

g/km

130-148 (134-152)

131-148 (135-152)

Konnektoros hibrid 100 kilométeres (WLTP) elektromos hatótávval

A piaci bevezetést követően röviddel elérhetők lesznek a negyedik generációs hibrid modellek, amelyek ugyanolyan alapmotor használatával jelentős előrelépést jelentenek majd. 129 lóerős elektromos teljesítményével és kb. 100 kilométeres, WLTP szerinti elektromos hatótávjával a konnektoros C-osztály sok esetben a belsőégésű motor használata nélkül tud aktívan közlekedni. Ha pedig szükség van rá, a csúcsmodern M 254-es kétliteres, turbós benzinmotor 204 lóerőt kínál. A rendszerteljesítmény összesen 313 lóerő, a maximális nyomaték 550 Nm, nem csak kimagasló hatékonyságú, hanem határozottan sportos is.

Az új nagyfeszültségű rendszer kompakt, és minden eddiginél erőteljesebb, miközben a nagyfeszültségű felületek száma csökkent. A teljesítményelektronika a váltóval egy házba került, ami további helyet takarít meg és leegyszerűsíti a gyártási folyamatot.

Az elektromotorok már alapjárattól 440 Nm nyomatékot kínálnak, az akár 129 lóerős elektromos meghajtás pedig egészen 140 km/h-s sebességig érhető el.

21C0053_001_resize

A hibrid akkumulátor kimagasló energiasűrűsége lehetővé teszi, hogy különösen nagy kapacitással se foglaljon az eddiginél több helyet a hibrid rendszer. A házon belül fejlesztett negyedik generációs akkumulátor teljes kapacitása 25,4 kWh, amely jelentősen megnöveli az elektromos hatótávot, akár 100 kilométeres utazást is lehetővé téve. A hatékonyságot az akkumulátor belső hűtőrendszere is fokozza, amely egyben lehetővé teszi az egyenáramú gyorstöltést. Az opcionális 55 kW-os DC töltési lehetőséggel így a lemerült akkumulátor csupán 30 perc alatt teljesen feltölthető. A gyors otthoni töltést opcionálisan háromfázisú, 11 kW-os AC tölthetőség is segíti.

Az akkumulátor elhelyezése a csomagtérpadló alatt kiegészítő kényelmi megoldást is jelent: a csomagtér így már küszöbmentes, ami nagyban megkönnyíti a bepakolást. Az új elhelyezés például a T-Modell csomagtartóját 63 mm-rel hosszabbá, 1.043 milliméteressé teszi. A csomagtartó magassága is nőtt, 150 mm-rel a korábbi generációs konnektoros hibridhez képest, így már 732 mm áll rendelkezésre. Az elődhöz képest 45 literrel nagyobb a csomagtartó (360 literes), a hátsó ülések ledöntésével pedig akár 1375 literre is növelhető a kombi változat esetében. Az önszintező hátsó légrugózás szériatartozék a konnektoros hibrid Limuzin és T-Modellek esetében.

A végeredmény? Egy sokkal hangsúlyosabb elektromos vezetési élmény. A kb. 100 kilométeres hatótáv és a 129 lóerős elektromos teljesítmény lehetővé teszi, hogy a mindennapi feladatok döntő többségét a belsőégésű erőforrás működése nélkül intézhessük el. Mindezt intelligens, útvonalalapú tervezési stratégiát felkínáló navigáció is segíti.

A vezető az elektromos rendszer működését az üzemmódválasztó és a kiegészítő elektromos funkciók segítségével állíthatja be, így például különösen hatékony elektromos üzemmódban, „egypedálos” érzettel vezetheti a járművet. A Battery Hold funkció pedig lehetővé teszi az akkumulátor töltöttségének megtartását, ami különösen hasznos, ha például egy hosszú utat követően érkeznénk városi környezetbe.

A konnektoros hibridek működtetését olyan kiegészítő funkciók teszik igazán könnyűvé, mint például az időzíthető álló helyzeti klimatizálás. Emellett az ENERGIZING COMFORT rendszer Power Nap funkciója is csak itt elérhető, amely tökéletes hangulatot teremt egy rövidpihenéshez várakozás közben.

Futóműrendszerek: kényelem és dinamika

A vadonatúj, dinamikusan hangolt futómű elöl négylengőkaros, hátul többlengőkaros, segédkeretes megoldással rendelkezik. Opcionálisan adaptív lengéscsillapítás is elérhető, a konnektoros hibridek esetében pedig hátul széria a légrugózás.

A vadonatúj C-osztály különösen stabilan és dinamikusan viselkedik az opcionális hátsótengely-kormányzás esetén. A hátsó kerekek 2,5 fokos elfordulása 43 centiméterrel, 10,64 méterre csökkenti a fordulókört. Mindehhez egy közvetlen kormányzási áttétel is társul, így a végállások között 2,35 helyett 2,1-et, illetve 2,3-at (4MATIC modellek esetén, komfort kormányzással) fordul a volán. Mindez még gyorsabb reakciókat tesz lehetővé. 60 km/h-s sebesség felett a hátsó kerekek az első kerekekkel megegyező irányba fordulnak, fokozva a menetdinamikát és csökkentve az alulkormányozottsági hajlamot.

Vezetői segédrendszerek: stresszmentes nyugalom

Az előző C-osztályhoz képest további funkciókkal bővült a Vezetői segédrendszerek csomag, még pihentetőbb, még biztonságosabb és még kényelmesebb közlekedést lehetővé téve. A rendszerek működéséről az új, minden eddiginél jobban leolvasható és könnyebben áttekinthető központi rendszerek tökéletesen tájékoztatják a vezetőt.

A DISTRONIC távolságtartó tempomat a korábbi 60 km/h helyett immár akár 100 km/h-s sebességnél is időben képes reagálni az álló helyzetű járművekre. Az Aktív kormányzás asszisztens egészen 210 km/h-ig tartja a sávban az autót. A 360 fokos kamerarendszer segítségével a rendszer autópályás torlódás esetén a sáv szélén vezetve az autót elősegíti a mentősáv  kialakítását. Emellett kanyargós vidéki utakon és autópályákon is precízebb vonalvezetéssel dolgozik. A Táblafelismerő asszisztens funkciói is bővültek: a rendszer már észleli az építési munkálatok tábláit és a kiegészítő, feltételekhez kötő táblákat is. Precízebb érzékelőinek köszönhetően az intelligens parkolórendszer működése is pontosabb, gyorsabb.

DIGITAL LIGHT: a tökéletesen alkalmazkodó megvilágítás

Az új C-osztály szériában LED High Performance fényszórókkal rendelkezik. Az opcionális DIGITAL LIGHT rendszer viszont forradalmi megoldásként nem csak kiválóan világít, hanem lámpánként 1,3 millió mikrotükrével tökéletesen alkalmazkodó, nagyfelbontású fényt bocsájt ki.

Mindez nem csak a közlekedőtársak elvakítása nélküli tökéletes világítást jelenti, hanem kiegészítő funkciókat is. A DIGITAL LIGHT például útfelújítások esetén az úttestre világít egy tájékoztató jelzést a jármű szélességéről, így a vezető a szűkebb helyeken is nyugodtan, erre támaszkodva vezethet.

Az intelligens technológia észleli és megvilágítja az éjszaka nehezen észlelhető gyalogosokat. Továbbá, ha az előrít menetiránnyal szemben haladunk, arról is tájékoztathat minket az úttestre vetített szimbólum; ugyanez még időben figyelmeztet arra, ha STOP táblához vagy közlekedési lámpához érkezünk.

Minden eddiginél nagyobb tér és fokozott praktikum

4751 mm-es hosszúságukkal és 1820 mm-es szélességükkel a Limuzin és T-Modell típusok jóval nagyobbak elődjeiknél. A tengelytáv 25 mm-rel növekedett 2865 mm-re, amely elöl és hátul egyaránt nagyobb helykínálatot biztosít. A nagyobb méretek ellenére a légellenállási együttható változatlanul 0,24 a szedán és 0,27 a kombi modellek esetében.

A legfontosabb méretek

C-osztály …

… Limuzin

Előd

Különb.

… T-Modell

Előd

Különb.

Külső méretek (mm)

Hosszúság

4751

4686

+65

4751

4702

+49

Szélesség

1820

1810

+10

1820

1.80

+10

Szélesség külső tükrökkel

2033

2020

+13

2033

2020

+13

Magasság

1438

1447

-9

1455[5]

1462

-7

Tengelytáv

2865

2840

+25

2865

2840

+25

Első nyomtáv[6]

1582

1563

+19

1582

1563

+19

Hátsó nyomtáv2

1594

1546

+48

1594

1546

+48

Belső méretek (mm)

Max. fejtér elöl, vezető

1041

1039

+2

1046

1046

0

Hátsó fejtér[7]

955/952

942/942

+13/+10

985/991

974/986

+11/+5

Első lábtér

1059

1059

0

1059

1059

0

Hátsó lábtér

914

893

+21

914

893

+21

Első könyöktér

1476

1454

+22

1476

1454

+22

Hátsó könyöktér

1477

1462

+15

1477

1.462

+15

Első válltér

1430

1404

+26

1430

1404

+26

Hátsó válltér

1411

1398

+13

1411

1398

+13

Csomagtartó mérete[8] VDA (l)

455

455

0

490-15103

460-1480

+30/+30

Az új C-osztály a Mercedes-Benz Cars több gyárában készül, így Brémában (Németország), Pekingben (Kína) és East Londonban (Dél-Afrika). A vezető szerepet a brémai gyár képviseli, amely a régió munkaadójaként 12.000 alkalmazottat foglalkoztat. 2022-től a Mercedes-Benz Cars és Vans termelése karbonsemleges lesz, de a brémai gyár már jelenleg is túlnyomórészt megújuló erőforrásokból gazdálkodik.

Az új C-osztály Limuzin és T-Modell verzióban egyszerre lesz rendelhető március 30-tól, az első modellek pedig 2021 nyarán érkeznek meg a kereskedésekbe.


[1]Az alap, illetve opciós tételek listája piaconként eltérő lehet.

[2] A Limuzin verzió adatai. A T-Modellhez tartozó adatok zárójelben találhatók. A publikáció idején még nem állnak rendelkezésre.

[3] NEDC adatok.

[4] A Limuzin verzió adatai. A T-Modellhez tartozó adatok zárójelben találhatók.

[5]Tetősínekkel

[6]225/50 R 17-es abroncsokkal

[7]Napfénytetővel/napfénytető nélkül

[8]A csomagtartó mérete kisebb a konnektoros hibrid modellek esetében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: