DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

HIVATALOS: Magyar pilóta a Zengőnél

Néhány héttel az egykori F1-es pilóta, Olivier Panis fia, Aurelien bejelentése után Zengő Zoltán megnevezte a magyar WTCC-csapat másik versenyzőjét is – két hazai pilóta lesz a mezőnyben idén!

Teljessé vált a hosszú évek óta a túraautó-világbajnokságban szereplő Zengő Motorsport felállása: a formulaautózásról a zárt karosszériára idén átnyergelő francia tehetség, Aurelien Panis mellett 2017-ben a világbajnoki mezőnyben tavaly a Zengővel debütáló Nagy Dániel vezetheti majd a magyar istálló Honda Civicjét.

A 19. születésnapját épp a marokkói szezonnyitó napján betöltő versenyző 2011-ben ült először versenyautóban, első magyar bajnoki címét pedig két évvel később szerezte. Amikor 2015-ben az RCM Kupát is megnyerte, egyúttal arra is lehetőséget kapott, hogy a Zengő Motorsport SEAT-jával rajthoz álljon a spielbergi TCR-fordulón, ahol bár nem ért célba, harmadik rajthelyével azonnal igazolta tehetségét nemzetközi színtéren is.

NagyDani



A Michelisz Norbert távozását követően 2016-ban két autóra váltó Zengő Motorsport Ficza Ferenc mellett őt választotta ki, hogy a csapatnál szerepeljen a WTCC-ben, de a Nikától átvett Honda problémái miatt csak nyár közepén mutatkozhatott be. A világbajnokságban is nagyon megbízható versenyzőnek bizonyult, tíz futamán csak egyszer esett ki, s teljesítményére a katari szezonzárón elért 11. hellyel tette fel a koronát – mely egyúttal a WTCC Trophy dobogóját is jelentette számára.

A Zengő Motorsport mindemellett másik tavalyi versenyzője, Ficza Ferenc kezét sem engedi el, aki értesüléseink szerint egy másik nemzetközi sorozatban szerepelhet majd egy versenyképes technikával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: