DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali

Silk Way Rali: A hűtő, a hőség meg a dűnék

Pihenő nélküli dűnék. Fel, le, fel, le, mint egy hullámvasúton – csak sokkal hosszabban és sokkal nagyobb forróságban. A Góbi-sivatag pénteken is nagy kihívás elé állította a versenyzőket – a Silk Way Rali 13. szakaszával igencsak meggyűlt a versenyzők baja.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László duó a kettes ellenőrző pontnál kénytelen volt kimenni az aszfaltútra, mert tönkrement az autó hűtője, és rettenetesen melegedett a motor.

ODT_dune_02



„Izzasztó szakasz volt – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay. – Dűne, dűne hátán, és olyan magasak, hogy második sebességi fokozatban tövig kellett nyomni a gázpedált, hogy az autó felmenjen a homokdombok tetejére. Ezzel még nem is lett volna gond, de ahányszor csak leértünk egy nagyobb dûne aljába, a Mokka orra elkezdte túrni a homokot, és az a rengeteg homok mind belement a ventillátorba, amitől az persze tönkrement. Még erőltettük egy kicsit, persze, közben visszavettem a tempóból, de azután a második ellenőrző pontnál úgy döntöttük, inkább kimegyünk az aszfaltútra, mert akkor már a gyorsabb, egyenes részeken is csak 96 fokosra hûlt vissza a kocsi. Ha a helyezésekért küzdenénk, biztosan forszíroztam volna, hogy menjünk tovább, de a százórás büntetés tudatában, amit az egyik szakasz kihagyásáért kaptunk, igazából nem volt értelme tönkretenni a motort.”

ODT_dune_03

Szalay Balázs azt is elmesélte, hogy gyönyörű tájakon autóztak: a dűnék között néhol váratlanul tavak bukkantak fel, s az egyik partján állt egy harminc méteres, hatalmas bronzszobor. Lélegzetelállító látványt nyújtott: a magyar páros tagjai meg is állapították, hogy ilyennel azért a Szaharában nem találkozik az ember. 

 

„Sajnos a technikai hiba benne van a sportban, de nagyon nagy kár érte, mert bár ez a szakasz nem volt annyira élvezetes, mint a csütörtöki – sok volt a letört dűne, ami igencsak veszélyes –, azért jó lett volna, ha végig tudunk rajta menni. De ahogy elnéztem a szombati itinert, a következő szakasz is keserves lesz – jó néhányan meglepõdnek majd. Így azután hiába közeledünk a verseny végéhez, nem lehet lazítani, ugyanúgy kell készülni az utolsó mért szakaszra, mint az összes többire…” – tette hozzá Bunkoczi.

SILK WAY-RALI

12. szakasz, Alasan–Wuhaj (össztáv: 734.98 km, ebből szelektív szakasz: 367.44 km).

Autósok:

1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 2008DKR) 4:50:05

2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 3:24 p h.

3. Despres, Castera (francia, Peugeot 2005DKR) 5:40 p h.

Kamionosok:

1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 5:13:20

2. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 1:23 p h.

3. Szotnyikov, Ahmegyejev, Romanov (orosz, Kamaz) 5:27 p h. 

 

Az összetettben

Autósok:

1. Cyril Despres 32:25:41

2. Al-Radzsi 31:27 p h.

3. Vasziljev 51:51 p h.

Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka).

Kamionosok:

1. Ajrat Margyejev 35:23:52

2. Szotnyikov 11:56 p h.

3. Van den Brink (holland, Renault) 28:24 p h.  

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: