DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali

Opel Dakar Team: "Otthon" a dűnék között

Jó kis szakasz volt! A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős „otthon” érezte magát a Góbi-sivatag homokdűnéi között – kicsit úgy, mint Afrikában, ahol annak idején elsajátították a terepversenyzés alapjait.

Rögtön produkáltak is egy remek eredményt: a 16. helyen végeztek a Silk Way Rali 12. szakaszán, amelyet Csiajuguan és Alasan között tartottak meg csütörtökön.

„Az első kétszázharminc kilométeren csak mentünk, ahogy tudtunk, azután megérkeztünk a dűnék közé, és ott éltünk igazán. Hetven-nyolcvan kilométernyi olyan dűnesor volt, ami simán lehetett volna valahol Afrikában is. Leengedtük a guminyomást, és szörföztünk végig a homokdombokon. Közben ketten ástak, egy autó égett, eggyel pedig hatalmas csatát vívtunk a pályán. Jó kis szakasz volt, nagyon élveztem” – mondta Szalay, amihez navigátora, Bunkoczi László annyit tett hozzá, hogy szerinte a top tízben benne volt ez a szakasz közös pályafutásuk során. 

_temp_MCH27206



„Nem tudok panasszal élni, mert remek napot zártunk, ráadásul 105.3 kilométernél bemondtam egy három felkiáltójeles – vagyis nagyon veszélyes – gödröt, ami után Balázs megígérte, hogy mostantól fizetést kapok, csak még azt nem tudom, hogy fogom ezt aprópénzre váltani – vigyorgott Bunkoczi. – A dűnék nagyon élvezetesek voltak, de az utánuk következő ötven kilométer egyáltalán nem hiányzott. Beküldtek minket egy szélkerék erdõbe, ott kellett kacskaringózni, ahol nagyon könnyű lett volna eltévedni, de szerencsére nekünk sikerült megtalálni a helyes utat. Szóval készen állunk a folytatásra!”  

SILK WAY-RALI
 
12. szakasz, Csiajuguan–Alasan (össztáv: 666.92, ebből szelektív szakasz: 425 km).
Autósok:
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 4:57:46
2. Despres, Castera (francia, Peugeot 2008DKR) 7:02 perc hátrány
3. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Mini All4) 9:32 p h.
16. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:05:06 óra h.
 
Kamionosok:
1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 5:24:37
2. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 2:46 p h.
3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Romanov (orosz, Kamaz) 5:50 p h. 
 
Az összetettben
 
Autósok:
1. Cyril Despres 27:29:56
2. Loeb 2:55 p h.
3. Al-Radzsi 30:30 ó h.
34. Szalay 117:34:56 ó h.
 
Kamionosok:
1. Margyejev 30:09:09
2. Szotnyikov 7:52 p h.
3. Van Den Brink (holland, Renault) 12:53 p h.
 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: