DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali

Szalay a 12. a legnehezebb napon

A verseny legnehezebb napja számukra a legjobb volt. Mert bár pokoli nehéz, puha dűnéken kellett átmenniük, amelyek mögött mindig várta őket valami meglepetés a másik oldalon, végre semmi gondjuk sem volt, végre úgy versenyezhettek, ahogy az elejétől kezdve szerettek volna.

A Szalay Balázs, Fabian Lurquin kettős a 12. helyen ért célba az Abu-Dhabi Desert Challenge szerdai szakaszán, amelyen két gyári Mini (Adam Malysz és Stefan Schott) felborult, s amelyen az első szakasz helyi győztese (Jahja al-Helei) is alaposan átrendezte a Nissanja ábrázatát.

abu_dhabi_stage3_2000_04



Pokoli szakasz volt, ez nem is kérdés, s nem csupán az útvonal miatt (bár a pályát felíró rendező édesanyját is elég gyakran emlegették – és nem pozitív értelemben...), hanem azért is, mert az egy nappal korábbihoz képest még egy kicsit melegedett az idő, úgyhogy már 50 Celsius-fok volt a dűnék között. Az Opel Dakar Team párosát azonban ez érdekelte a legkevésbé – hiszen végre volt egy igazi, lendületes napja.

„Végre megint versenyeztünk, de úgy igazán” – mondta Szalay a célban.

„Ilyennek kellett volna lennie a többi napnak is, s ilyen is lett volna, ha nincs gondunk” – tette hozzá a beugró belga navigátor, majd még elmondta: az Opel Mokka pilótája elképesztően jól vezet a dűnéken, tapasztalatának köszönhetően hihetetlenül magabiztos. Ezért is kár azért a két nappal ezelőtti kardántengely-törésért...

No igen, csakhogy ez technikai sport, amelyben a technikai hibákkal tudni kell együtt élni. A fentebb említett technikai gond megpecsételte a páros sorsát (büntetést kaptak, mert ki kellett hagyniuk jó néhány GPS-pontot), ha az nincs, most előrébb tartanának az összetett 26. helyért. Másrészt viszont hálát adhatnak a sorsnak és a szervizcsapatnak, hogy meg tudták oldani a problémát, és versenyben vannak.

„Érdekes nap volt ez. A rajt után öt kilométerrel elakadt az előttünk induló, akkor azt mondtam magamnak, ennek a fele se tréfa, meg kell állni nekünk is, hogy csökkentsük a guminyomást. Meg is tettük, és attól kezdve semmi gondunk sem volt. Na jó, kaptunk egy defektet, de inkább csak lefordult a gumi a felniről, kicseréltük és mentünk tovább. Aztán volt még egy hajmeresztő pillanatunk, az egyik dűne mögött hatalmas kráter tátongott, amibe belement a Mokka bal első kereke, és megbillent az egész autó. Levert a víz – még jobban, mint addig –, de szerencsére az autó ereje kihúzott minket a gödörből és a slamasztikából” – mondta Szalay, aki természetesen nagyon örült a 12. helynek, amelynek köszönhetően az összetettben a 26. helyre zárkózott fel.

abu_dhabi_stage3_2000_01

ABU-DHABI DESERT CHALLENGE, A VK 2. FUTAMA

4. szakasz (össztáv: 405 km, ebből szelektív szakasz: 258 km)

Autósok:

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini All4) 3:42:36.0,

2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 3:53.0 p h.,

3. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 6:39.0 p h.,

12. Szalay, Lurquin (magyar, belga, Opel Mokka) 1:00:55.0 ó h.

Motorosok:

1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 3:43:14.0,

2. Coma (spanyol, KTM) 10.0 mp h.,

3. Quintanilla (chilei, KTM) 2:05.0 p h.

Az összetettben

Autósok:

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 14:33:01.0,

2. Vasziljev, Zsilcov 19:44.0 p h.,

3. Van Loon, Rosegaar (holland, Mini All4) 40:02.0 p h.,

...

26. Szalay, Lurquin 9:04:25.0 ó h.

Motorosok:

1. Marc Coma 14:49:05.0,

2. Sunderland (brit, KTM) 11:55.0 p h.,

3. Quintanilla 20:06.0 p h.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: