Az orvos emlékei Ayrton Senna haláláról
Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. augusztus 15. szerda
Retro

Az orvos emlékei Ayrton Senna haláláról

Immár 24 éve, hogy Ayrton Senna az égi versenypályákra költözött - még mai napig is hátborzongató végigolvasni, hogy hogyan élte meg az imolai fekete napot az F1 akkori orvosa, Sid Watkins.

Sid Watkins londoni idegsebész 1978 és 2004 között dolgozott a Forma-1 hivatalos orvosaként: ez idő alatt több pilóta is életét veszítette a sportágban, sokkal többen vannak viszont azok, akiket a halál torkából hozott vissza szakértelmének és az évről-évre fejlődő biztonságnak köszönhetően.

A professzor 1996-ban megjelent első, Life at the Limit: Triumph and Tragedy in Formula One (Élet a Határon: Diadal és Tragédia a Forma-1-ben) önéletrajzi kötetében karrierjének kulcspillanatai mellett természetesen megemlékezett Ayrton Sennához fűződő barátságról, valamint arról a fekete május 1-ről, amikor a brazil pilóta életét veszítette az imolai pályán, 1994-ben.

Az alábbiakban válogatott részeket közlünk a könyvből, változatlanul.

„Nem igazán van rossz előérzetem, de rossz hétvége volt, és nagyon el voltam kenődve a szombati baleset után, melyben az osztrák pilóta, Roland Ratzenberger életét veszítette az időmérő edzésen. Vasárnap reggelre lenyugodtam – nem mondom, hogy vártam a versenyt, inkább azt, hogy befejeződjön a hétvége. (…)”

„A vasárnap reggeli bemelegítő edzés rendben volt. Nem láttam Ayrtont és nem beszéltem vele az előző délután óta, amikor az orvosi központnál találkoztunk a halálos balesetet követően. A kényelmetlen érzés viszont visszatért a pilóták eligazításakor, amikor egy perces csenddel emlékeztünk Rolandra. Azt gondoltam, hogy ez rossz ötlet a pilótákra nézve, akik egyértelmű kockázatokkal készültek szembesülni.”

„De nem befolyásolhattam a döntést, és nem szólhattam bele. Bármikor, amikor körbe néztem a teremben, a pilóták jól fogadták, Ayrton kivételével, aki sírni kezdett, 24 órán belül másodszor. A legjobbját nyújtotta, hogy túllendüljön a bánatán, de a könnyek lassan csorogtak az arcán, majd letörölte őket, hogy elrejtse fájdalmát. Tiszteletből elfordítottam a figyelmemet személyes gyászáról. Nem beszéltem vele az eligazítás után – szokatlanul, hiszen általában váltottunk néhány szót egymással. (…)”

„Szombaton azt éreztem, el kell mondanom neki: ’Ayrton, miért nem lépsz vissza a holnapi versenytől? Szerintem nem kellene indulnod. Sőt, miért is nem adod fel teljesen? Mire van még szükséged? Háromszoros világbajnok vagy, és egyértelműen a leggyorsabb pilóta. Hagyd abba és menjünk el halászni.’ Csendben volt. Folytattam, ’Nem hiszem, hogy a kockázat megérné a folytatást – csomagolj össze.’ Aztán mereven rám nézett, majd nyugodtan azt mondta: ’Sid, vannak bizonyos dolgok, melyeket nem tudsz irányítani. Nem léphetek ki, tovább kell mennem.’ Ezek voltak az utolsó szavak, melyeket nekem mondott.”

„Az autók elkezdték a felvezető kört, Sennával a pole-ban (…). Amikor az autók visszatértek a rajtrácsra, meglengették a zöld zászlót. A piros lámpák, 4-7 másodperc múlva zöldre váltottak, aztán rajt. Hirtelen sárga zászlókat kezdtek lengetni mindenütt. Baleset történt a startnál, Pedro Lamy Lotusa belerohant JJ Lehto Benettonjába. (…) Az összetört autókban lévő pilóták sértetlenek maradtak, így tovább mentünk. (…) Csak később derült ki számomra, hogy a rajtbalesetnél egy kerék átrepült a kerítésen, és kilenc nézőt is megsebesített. A biztonsági autó folytatta a körözést, szerintem az ötödik körig, amikor tiszta lett a pálya.”

„Aztán kijött. A következő körben az F1-es autók újra versenyeztek, Senna elől, mögötte Schumacher, villámként száguldottak az élen. Az előérzetem pedig kikristályosodott. Azt mondtam Casoninak (az orvosi autó sofőrje – a szerk.): ’Bármelyik percben történhet egy kibaszottul nagy baleset.’ Az autók eltűntek a szemünk elől a célegyenes végén, a Tamuburello felé. Aztán meglendült a piros zászló. Casoni elindult, és ahogyan odaértünk a Tamburellóhoz, tudtam, hogy Senna az.”

”Az első beavatkozó autóval odaérő doktor fogta a még sisakkal borított fejét, ahogyan elterült a Williamsben. A hétvége során harmadik alkalommal kellett elvágni az állszíjat. Megtámasztottuk Ayrton fejét, és eltávolítottuk a sisakját. A szemei becsukódtak, és egyáltalán nem volt eszméleténél. Sikerült biztosítani a légutat. Békésnek tűnt. Felhúztam a szemhéjait, a pupilláiból pedig egyértelműen látni lehetett, hogy komoly agysérüléssel állunk szemben. Aztán kiemeltük a pilótafülkéből, és földre fektettük. Ahogyan így tettünk, sóhajtás hallatszott – noha teljes mértékben agnosztikus vagyok, úgy éreztem, ez volt az a pillanat, amikor távozott a lelke.”

„Dr. Pezzitől kaptunk segítséget, a pálya melletti orvoscsapatból, aki elkezdte lélegeztetni Sennát. Az élettelen testbe több infúziót is bevezettünk, s bár éreztem a pulzusát, a sérüléseiből láttam, hogy nem fogja túlélni. A helyszínre hívtuk a helikoptert, majd Dr. Giovanni Gordini, a Maggiore-kórház intenzív osztályának aneszteziológusa is megérkezett. Ayrtont helikopterrel szállították a Maggioréba.”

„Én már nem tudtam többet tenni, ami befolyással lett volna az eseményekre. Összeszedtem Senna sisakját, a kesztyűit, amit levettem, az enyém pedig elveszett. Elmentem az orvosi központba, hogy megnézzem a személyzetet, és hogy elhelyezzem Ayrton tárgyait. Dr. Servadei telefonált a Maggioréba, információval ellátva a kórház dolgozóit. Helyre raktam az orvosi felszerelésemet, majd hallottam, hogy hamarosan újraindul a verseny, ezért visszamentem Casonihoz és az autóhoz.”

„A restart eseménytelenül alakult, a következő két óra azonban szörnyű volt. Ahogyan elmentünk a Tamburellónál, Ayton balesetének helyszínén, az olajra szórt fehér por hatalmas területet borított be, megjelölve a helyet, melyről sejtettem, hogy ott veszítettem el az egyik legkedvesebb barátomat. (…)”

„A Maggiore-kórházban mindent remekül intéztek. Megtörtént az agyvizsgálat, amely bebizonyította, hogy nincs remény. A sérült koponyáról készült röntgenfelvétel az egész történetet elmondta. Ayrton testvére, Leonardo és a menedzsere, Julian Jakobi kétségbeesetten vártak együtt. Dr. Servadei, Dr. Gordini és én azt mondtuk nekik, hogy reménytelen a helyzet. Aztán megjelent Gerhard Berger, majd Pedro Lamy, és Antonio Braga, Senna bizalmasa és barátja.”

„Minden erőfeszítés ellenére, a vérnyomást, vérkeringést és szívműködést mutató monitorok arra utaltak, hogy közel a vég. Beszéltem Ayrton Brazíliában tartózkodó sógorával, és a családjával, akikről tudtam, hogy el akarnak indulni Bolognába. Méltósággal viselték a tragikus hírt, és megfogadták a tanácsomat, hogy maradjanak Brazíliában. Nekem nem volt több dolgom, visszatértem a szállodába. A tévében folyamatosan a rémálomba illő hétvége képei ismétlődtek. A Forma-1 vízválasztóhoz érkezett.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?