DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Retro – Brazil vagy ausztrál lesz a bajnok?

Ezen a napon tartották a Holland Nagydíjat 1980-ban, amelyen Nelson Piquet második évében bejelentkezett első vb-címéért – miközben egy ifjú pilóta megpróbálkozott, hogy a legfiatalabb F1-es legyen.

1980 az az év, amikor a Williams megszerezte történetének első világbajnoki címét, hála Alan Jones-nak, aki ebben a szezonban mindenki másnál erősebb szereplést nyújtott. A Holland Nagydíjig, amely már a szezon hajráját jelentette, 3 futamgyőzelemmel rendelkezett, a legtöbbel a mezőnyben, ráadásul számos alkalommal dobogón is végzett.

Ha célba ért (ez háromszor nem sikerült neki), mindig a pódiumra állt, így gyűjthetett össze 11 pontos előnyt a bajnoki második Nelson Piquet-hez képest. A Brabham brazilja, aki csupán második teljes szezonját teljesítette a szériában, akkor sem fordíthatott, ha megnyerte a versenyt, miközben Jones nullázott – igaz, ez egy nagyon kedvező forgatókönyv lett volna neki…



Pontosan ez történt Hollandiában. Jones hétvégéje eleve balszerencsésen indult, egy nagy bukással a szabadedzésen, ennek ellenére az időmérőn negyedik helyre kvalifikált, egy pozícióval Piquet elé. Az augusztus 31-i verseny rajtja után a vezetést is átvette, öröme azonban csak a második körig tartott, amikor egy rázókövön áthajtva megrongálta a Williams szívóhatást segítő szoknyáját, és a bokszba kellett hajtania, hogy kijavítsák a problémát. A pole-ból induló Rene Arnoux, majd honfitársa, Jacques Laffite vezetett. Egy ponton Piquet csupán a hatodik volt, ám körökön belül végigelőzte az előtte álló versenyzőket, és a 13. fordulóban az élre állt.

72 kör elteltével Piquet-t végül 13 másodperces előnnyel intette le a kockás zászló, és bár Bruno Giacomelli az Alfa Romeóval megfordult a dobogón, a két francia, Arnoux és Laffite álltak a pódiumra a brazil társaságában. A hivatalos eredménylista Jones-t a 11. helyre sorolta három kör lemaradással, azaz először ért célba úgy, hogy nem a dobogóra állt, ráadásul pontot sem szerzett. Piquet lemaradása 2 egységre csökkent három versennyel a szezon befejezte előtt – a következő nagydíjon a vezetést is átvette, végül azonban, mint ismert, egy évet kellett várnia az ünnepléssel, 1980 világbajnoka Alan Jones lett.

A Holland Nagydíj legnagyobb balesete Derek Daly nevéhez fűződött, aki a futam utolsó szakaszában defekt miatt a levegőbe repült, és a gumifal tetején állt meg. A hétvégéből még egy érdekességet kiemelnénk: a Tyrrell kölcsönadta tesztpilótáját, Mike Thackwellt az Arrowsnak, aki 19 évesen megpróbálkozott azzal, hogy a legfiatalabb F1-es pilótává váljon – Zandvoortban nem sikerült kvalifikálnia, de a szezon végéig megdöntötte a szóban forgó rekordot. A fiatal új-zélandit a jövő nagy szenzációjának kiáltották ki – végül mindössze két futamon vett részt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: