Ma van az évfordulója annak, hogy a legendás Ayrton Senna negyedik próbálkozásra megnyerte a Monacói Nagydíjat, azt a versenyt, melynek a következő hat esztendő során a valaha volt legsikeresebb pilótájává vált. A brazil 1984-ben újoncként is nyerhetett volna, ám a futam emlékezetes és sok vitát kavaró idő előtti leintése megakadályozta ebben.
A következő évben már a pole-ból rajtolhatott a Lotusszal, de hiába vezette a versenyt Michele Alboreto előtt, motorhibája megfosztotta őt a győzelem lehetőségétől. Az 1986-os Monacói Nagydíj pedig Senna tíz itteni versenye közül az egyetlen volt, melyen nem volt reális esélye a győzelemre: a harmadik helyről rajtolva itt is ért célba, szűk egyperces hátrányban. A többi kilenc évben két élről történő kiesés, egy vitatható második hely és hat győzelem...
Az első tehát ezek közül 1987. május 31-én született meg – igaz, ehhez Nigel Mansell turbóhibája is kellett, aki az időmérő sima, hattizedes megnyerése után magabiztosan vezette a versenyt egészen a 30. körig. Senna ekkor az élre állt, és ahogy ilyenkor mondani szokás, vissza sem nézett: több mint félperces előnnyel nyerte a versenyt Nelson Piquet előtt – a 3-4. helyen helyen záró Ferrarik közül Alboreto bő egy percet, Berger pedig egy teljes kört kapott. Nem mellesleg ez volt az első futam, melyet egy aktív felfüggesztéses autó nyert meg – ahogy egyúttal az első monacói verseny, ahol a teljes, 26 autós mezőny részt vehetett.
A hétvége kezdetén egyébként egy súlyos baleset borzolta a kedélyeket: Christian Danner Zakspeedje és Alboreto Ferrarija ütközött, aminek következtében utóbbi autó a levegőbe repült és kigyulladt. A FISA olyan döntést hozott, amire korábban sosem volt példa: Dannert kizárták a teljes versenyhétvégéről annak ellenére, hogy rengetegen tiltakoztak – köztük maga Alboreto is, aki úgy érezte, hogy nem lehet a németet hibáztatni a bukásért...