DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Az aszfalt futómű nagyon pattog a murván

A Rallye2-es Bajnokság abszolút kilencedik és az 5-ös kategória második helyén zárta a 2016-os Iseum Ralit a Sajtós - Older páros. A srácok nagyon sokat küzdöttek a nem ide való futóművel, de a nézők hiánya is hasonlóan bosszantotta őket.

Aszfalt futóművel mentek Szombathelyen, mert nem érkezett meg az autóhoz rendelt murva szett, így az egyetlen dolog, amit a csapat tehetett, hogy megemelte az autót. Sajnos ez kevés volt, hiszen túl kemény volt a futómű és mindenhol nagyon pattogott a kerék, így nagyon kevés volt a tapadás. Ettől függetlenül jó volt menni az autóval, de ez a futómű nem ezekre a pályákra való volt. Az autó egyébként tökéletesen működött, semmilyen technikai jellegű probléma nem volt vele. Ezt az autót arra találták ki, hogy versenyezzen.

sajtos_iseum_2016_0058



"A pályák tetszettek, de nem sikerült úgy menni rajtuk ezzel a futóművel, ahogyan azt szerettük volna. A legnagyobb bajunk a féktávokkal volt, hol túl korán, hol pedig túl későn fékeztem, és ez nagyon sok időnkbe került" - értékelte a versenyt Sajtós Dénes a pilóta.

A verseny előtt összesen 12 kilométert sikerült tesztelniük, és ez nagyon kevés volt, de a tényeket nézve azért az idők elfogadhatók. Érzésre meg voltak elégedve az új Hankook gumikkal is, de nincs sok hasonítási alapjuk nincs, hiszen nem mentek a más fajtával.

sajtos_iseum_2016_0091

Sokszor álltak a rajt előkészítőbe a srácok, mert valaki beesett, de ezért nem hibáztatnak senkit. Viszont a rendezvénnyel kapcsolatban már nincsenek ilyen jó véleménnyel. "Komolyan azt érzem, Magyarországon évről évre rosszabbak a versenyek. Teljesen kizárják a nézőket a pályáról, nagyon messze parkoltatják őket, hogy kilométereket gyalogoljanak és ezt Miskolcon nézőként a saját bőrömön is észleltem, pedig mindenhol nagyon sok parkolóhely van. Ezért nincsenek nézők a pálya szélén és ez versenyzőként nagyon rossz érzés. Ez minden azért van, hogy a rendezőség kedvére tudjon forgolódni és pöffeszkedni a pálya szélén" - zárta az értékelést Sajtós Dénes.

A folytatásban a Veszprém Rali következik, ahová már a szerdai tesztre az új murva futóművel érkezik a csapat.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: