Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. július 21. péntek
Rali

WRC: Drámai végjáték után nyert Neuville

Az élen álló Ott Tanak két szakasszal a vége előtt hibázott, Ogier felért a dobogóra, a Hyundai kettős győzelmet aratott - véget ért a rendkívül fordulatos Lengyel Rali.

A Lengyel Rali utolsó napjának első szakaszán tovább folytatódott a parádés Neuville-Tanak csata a győzelemért és ez a duó most már egyértelműen messze a mezőny felett állt: Tanak öt másodpercet vert riválisára, a többiek viszont kivétel nélkül bőven tíz felett kaptak, Ogier például 17-et a mindössze tizenegy kilométeres pályán.

Tanak ezzel átvette a vezetést, de a következő gyorsaságin, kettővel a vége előtt eldőlt a harc: az észt fordos egy jobbkanyarban lesodródott, az autó hátulja elért egy rönköt, ami beforgatta az elejét is, ez pedig véget vetett a versenynek. Tanak még kigurult a szakaszról és így is a harmadik helyen állt, de annyira összetört a Fiesta WRC, hogy nem tudta folytatni.

neuville-dppi

Neuville itt bebiztosította első helyét, a másik Hyundaijal Paddon a másodikat, Ogier pedig egy jó idővel ellépett Sordo elől a harmadik helyen - ugyan a spanyol válaszolt a következő pályán, de a világbajnok már nem adta át a dobogót. 

A szörnyű péntek után vállalható futamot teljesített a Citroen, Andreas Mikkelsen és Stephane Lefebvre jó időkre volt képes többnyire, de pontokat nem nagyon szerzett a francia gyártó. Ki kell viszont emelnünk Teemu Suninent, aki élete első WRC-s futamát teljesítette iszonyatosan nehéz körülmények között, de behozta a Fiestát az abszolút hatodik helyen - lehet benne némi hiányérzet, mert Lefebvre a power stage-en előzte meg. Ezen az utolsó szakaszon egyébként Latvala volt a leggyorsabb, így szerzett öt vigaszpontot, mögötte Ogier, Mikkelsen, Lefevbre és Neuville gyűjtött extra egységeket. 

A világbajnoki harc ezzel még élesebbre fordult, hiszen Neuville idei harmadik győzelmét aratta és tovább zárkózott Ogier-hez képest - a hónap végén következik a legendás Finn Rali, majd Németország-Spanyolország-Wales-Ausztrália sorrendben zárul az idény.

A Lengyel Rali végeredménye:

1. Thierry Neuville       Hyundai i20 WRC    2:40:46,1

2. Hayden Paddon       Hyundai i20 WRC      +1:23,9

3.  Sebastien Ogier       Ford Fiesta WRC      +2:20,8

4. Dani Sordo              Hyundai i20 WRC     +2:47,4

5. Stephane Lefebvre   Citroen C3 WRC  +3:11,8

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?