Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. augusztus 19. szombat
Rali

Miért gond a magas átlagtempó a WRC-ben?

Töröltek egy szakaszt a hétvégi Svéd Ralin, de nem feltétlenül érthető okokból - a WRC menedzsere szerint mindenesetre ezzel a többi rendezőnek is üzennek: nem akarnak ilyen gyors pályákat.

Törölni kellett egy gyorsaságit a hétvégi Svéd Ralin, mert az élmezőny túl magas átlagsebességet ért el - a leggyorsabb időt futó Ott Tanak 137,8 km/h-s átlaggal száguldott végig a havas-jeges erdei úton délelőtt, délután viszont már nem engedték rá ismét erre a szakaszra a versenyzőket. Érződik itt némi ellentmondás, hiszen az új WRC-k célja éppen az volt, hogy minden eddiginél gyorsabbak és látványosabbak legyenek, amit maradéktalanul teljesítenek is...

"Ezek az autók gyorsabbak, mint a korábbiak, de ezen a szakaszon a régiek is 130 km/h feletti átlagtempót hoztak volna" - mondta Jarmo Mahonen, a WRC menedzsere az Autosportnak. A szakember szerint jobban kell figyelniük az átlagtempókra és ha 130 km/h felettit látnak, akkor azt ki kell szűrniük - az ő megítélése szerint ez a pálya egyszerűen túl gyors volt ahhoz, hogy biztonságos legyen.

tanak-svédrali

Az eset már csak azért is érdekes, mert ezen a szakaszon azért volt ekkora az átlagtempó, mert nem voltak benne lassú részek - de más pályán is volt olyan rész, ahol Sebastien Ogier Fordja 202 km/h-nál szabályzott és ilyen tempónál kellett elfordulni egy-egy sima ívet - hosszú másodperceken keresztül padlógázon, szabályzáson zakatoltak az autók, ami semmivel sem biztonságosabb az FIA szempontjai szerint. A különbség mindössze annyi, hogy az utóbbi szakaszon voltak lassú részek, amely miatt az átlagtempó végül a kívánt határ alá szorult.

"Azt akarjuk, hogy ez a szakasztörlés üzenet legyen a többi rendező számára. 130 km/h alatti tempót szeretnénk, de emlékszem, hogy amikor még rendező voltam, én sem akartam lassítókat építeni az utakra. Ezt megértem, a válasz az, hogy a kisebb utak lassabbak lesznek, egyszerű."

A pilóták sem értenek egyet a dologgal, egyikük szerint ez a szakasz minden volt, csak veszélyes nem, egyszerűen csak nem volt kanyar, ami unalmassá tette...

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?