DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Visszaléptette Neuville-t a Hyundai

Thierry Neuville és a Hyundai Motorsport vezetőségének viharos kapcsolata újabb fordulatot vett, mint a csapat közleményéből kiderült, a belga versenyző és navigátora, Nicolas Gilsoul a Brit Ralin nem a Hyundai Shell World Rally Team színeiben fog rajthoz állni.

Neuville 7-es rajtszámú i20 WRC-jét Dani Sordo fogja vezetni az idényzárón, a 8-as kocsit pedig Hayden Paddon veszi át. Neuvillék a koreai gyártó második alakulatában, a Hyundai Mobis World Rally Team-ben fognak szerepelni Kevin Abbringgel együtt.

A csapat állítása szerint a lépés a két fél közötti megegyezést követően történt annak elősegítésére, hogy megpróbálják visszaállítani Neuville önbizalmát a következő szezon előtt. A Hyundai Motorsport emellett erőfeszítéseit a 2015-ös idény utolsó két fordulójára koncentrálja, hogy megpróbálja megszerezni a gyártói bajnokság második pozícióját, amihez természetesen a versenyzők magabiztosságára is nagy szükség van. A gárda egy ponttal van jelenleg lemaradva a második helyen álló Citroen mögött.

thierry-neuville_5



A csapat vezetője, a szezon során Neuville-lel szemben nagyon kritikus Alain Penasse a következőket mondta el: „Nem volt könnyű elérni ezt a döntést, egy hosszú és nyitott megbeszélés volt Thierry-vel és Nicolas-szal. Először is tudjuk, hogy a lehető legkeményebben kell harcolnunk 2015 hátralévő fordulóin, hogy bebiztosíthassuk a második helyet a bajnokságban. A lehető legtöbb pont begyűjtése létfontosságú ezeken a versenyeken, a versenyzők formája pedig kulcs ahhoz, hogy a teljes potenciált kihasználhassuk. Thierry-vel beszélgetve úgy éreztük, módot kell találnunk számára arra, hogy visszanyerje az önbizalmát, és úgy gondoljuk, levéve róla a bajnokság nyomását segíteni fog neki, hogy a 2016-os hadjáratunk előtt visszatérjen a rendes kerékvágásba. A csapatban mindenki száz százalékig Thierry mögött van, és úgy érezzük, ez a megfelelő döntés a Brit Ralira. Hasonló pilótacserét hajtottunk végre a múltban, aminek jó hatása volt, és reméljük, ez is hasznos lesz nem csak a csapat, de Thierry számára is.”

Penasse-hoz hasonlóan vélekedett a 27 esztendős, egyszeres világbajnoki futamgyőztes pilóta is: „A döntést a csapattal történt produktív megbeszélés végén hoztuk meg, melynek során mindketten nyitottan beszéltünk a szezon utolsó fordulóival és a 2016-os tervezéssel kapcsolatos gondolatainkról. Számomra a döntés, hogy a 20-as rajtszámú autóba üljek be a Brit Ralin, meg fog szabadítani a bajnokság nyomsásától és lehetővé teszi, hogy kizárólag a vezetésemre figyeljek. Fontos lesz ez, mivel azon igyekszem, hogy visszanyerjem az önbizalmamat a 2016-os év előtt. A következő év egy fontos szezon lesz mindannyiunk számára, úgyhogy ez a megközelítés lehetővé teszi számomra, hogy felvegyem a tempót és tökéletes gondolkodással kezdjem meg a téli időszakot. Aztán nagyobb ambíciókkal kezdhetjük meg együtt 2016-ot az Újgenerációs i20 WRC-vel és folytathatjuk a fejlődést csapatként. Ez a megfelelő döntés számomra és a csapat számára jelenleg, az pedig, hogy nyugodtan és kollektíven tudtuk meghozni ezt a megállapodást, megtestesíti azt, hogy pozitívan dolgozunk együtt.”

Ugyan Paddon jobbnak bizonyult az utóbbi viadalokon Neuville-nél, a Brit Rally-n utóbbi versenyzőnek vannak jobb eredményei, 2013-ban a dobogón, tavaly pedig negyedikként végzett a 2015-ös bajnoki tabellán jelenleg ötödik helyen álló belga. Paddon mindössze egyszer indult World Rally Car-ral Nagy-Britanniában, tízedik lett tavaly az i20 WRC-vel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: