DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Dani Sordo visszatérne Mexikóban

Úgy tűnik, nem sokáig kell hanyagolni a Hyundai spanyol versenyzőjét - Dani Sordo a közel egy hónapja történt bicajos balesete után úgy érzi, teljesen feltöltődött, és kész visszatérni a világbajnokság mezőnyébe. Vajon Mexikóban ismét alzenaui színekben pompázhat?

Sordo február elején a Svéd Rali előtt törte össze bordáit egy kerékpáros edzésen, emiatt pedig kényszermegoldásként a csapat az újdonsült tesztpilótát, Kevin Abbring-et vetette be a skandináv futamon. Hazai környezetben a pilóta szépen gyógyulgatott a svéd verseny alatt is, múlthéten pedig már újból visszatért egy pár tesztkör erejéig az i20-as WRC volánja mögé. Az orvosok szerint szépen gyógyul, és nagy esélyt látnak arra, hogy március 3-án ott lehessen a mexikói rajtceremónián.

dani_sordo_mex



"Ez a baleset csak egy a sok közül." - kezdte beszédét Sordo. "Nem kell nagy dologra gondolni, hiszen normál tempóban bicajoztam, amikor egyszer csak elestem. Nagyon jól érzem már magam, és a teszt után sem voltam fáradtabb, mint máskor. A helyes üléspozíció megtalálása kicsit több időt vett ugyan igénybe, de maga a vezetés mondhatni tökéletesen ment."

Sordo úgy véli, hogy ugyan murvás talajon fognak kocsikázni Mexikóban, de mégis simább felület jellemző a dél-amerikai területre, mint más kavicsos futamokra. "A testem hátsó felén tört el a bordám, és szerintem így még mindig jobb dolgom van, mintha előrébb sérültem volna meg, hiszen akkor a biztonsági övvel komolyabban meggyűlt volna a bajom.  A mexikói talaj annyira nem durva, így nem félek attól, hogy ez a baleset hátráltatna engem."

Érdekesség egyébként, hogy nem Sordo az egyetlen vb-s pilóta, aki kerékpár miatt kénytelen kihagyni futamot. Gondoljunk csak Sebastien Loeb-re, aki 2006-ban a karját törte el, és négy futamot kellett az eset után kihagynia. Rajtuk kívül még Alister McRae tartozk ebbe a kategóriába, aki 2002-ben két versenyről hiányzott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: