Online támadások érték Lawsont bejelentése után
https://formula.hu/parc-ferme/38825
A Red Bull jövő évi versenyzője, Liam Lawson elárulta, hogy miután átvette az F1 egyik közönségkedvence, Daniel Ricciardo helyét a VCARB-nál, kemény online támadásokkal szembesült, melyek felerősödtek, miután felmerült, hogy ő váltja Sergio Perezt a Red Bull autójában – ami a mexikói mellett a japán szurkolóknak sem okozott túl nagy örömet:
„Eredetileg sok támadást láttam, mert nem számítottam rá, nem voltam erre felkészülve” – mondta Lawson a Timesnak. „Hogy őszinte legyek, már egyáltalán nem megyek fel a közösségi médiára. A rajongóimnak posztolok, de nem görgetem vagy nézem végig az üzeneteket. Az F1-re készülsz, hogy versenyzőként készen állj, és aztán nem igazán számítasz ilyen dolgokra, nem igazán készülsz fel rá, mert csak a vezetésre koncentrálsz.”
Lawson arra is kitért, hogy több versenyzőtársát is felbosszantotta, különösképpen Fernando Alonsót, aki idiótának nevezte őt, és kritizálta a versenyzési stílusát. Az új-zélandi szerint ez a bizonyos stílus abból fakadt, hogy mindössze hat futama volt bizonyítani: „Nincs semmi személyes dolog senkivel, de hat futamom volt, hogy mutassak valamit. Nem akarok túlságosan agresszív lenni azért, hogy bizonyítsak, de nem is fogok másképp versenyezni, mert valaki tapasztaltabb vagy valaki elismert személy a sportágban.”
Herbert megköszönte a felügyelői lehetőségeket az FIA-nak
https://formula.hu/parc-ferme/38958
Mint arról szerdán beszámoltunk, többé már nem láthatjuk F1-es stewardként a korábbi versenyző Johnny Herbertet, miután közös megegyezéssel úgy döntöttek az FIA-val, hogy a riporteri munkáival mindez nem összeegyeztethető. Emlékezhetünk rá, hogy Max Verstappen tavalyi mexikóvárosi büntetése után a négyszeres világbajnok apja, Jos Verstappen ki is fakadt a fiát a sajtóban kritizáló felügyelőre, szintén az összeférhetetlenségre célozva.
Herbert néhány órával a bejelentés után az Instagram-oldalán reflektált a hírre: „Rendkívül hálás vagyok a lehetőségért, hogy az FIA versenyzői stewardja lehetettem, és nagyon élveztem azt a szerepet, amelyben az évek során részt vettem. Ez egy nehéz munka, és vannak nehéz döntések, amelyeket meg kell hozni. Felügyelőkként mindig és a továbbiakban is a legnagyobb tisztelettel kezeljük a versenyzőket és a csapatok személyzetét egyaránt, és végig pártatlanok maradunk az F1-es nagydíjhétvégék során. Végül nagyon hálás vagyok az elnöknek és mindenkinek az FIA-nál a lehetőségekért, amelyeket kaptam” – írta a háromszoros futamgyőztes ex-F1-es.
fotó: DPPI
Madrid polgármestere visszautasítja az F1-es pályát érő támadásokat
https://formula.hu/parc-ferme/38955
Madrid polgármestere, José Luis Martínez-Almeida visszautasította azokat a kritikákat, amelyek a Spanyol Nagydíjat a terv szerint 2026-tól megrendező, az IFEMA szórakoztató központ körül kialakítandó utcai pályát érték. Martínez-Almeida politikai ellenfelei azt állítják, hogy közpénzt használnak fel a Formula–1-gyel 10 éves szerződést kötő verseny finanszírozására, amire válaszul a városvezető így nyilatkozott az Europa Sportsnak:
„A baloldalt nem zavarja, hogy a spanyol kormány 70 millió eurót fektetett a Barcelonában rendezett Amerika Kupába, vagy hogy a katalán kormány 50 millió eurót fordított a barcelonai Formula–1-es futamra” – mondta Martínez-Almeida, aki azt is határozottan kijelentette, hogy a versenyt közpénz felhasználása nélkül rendezik meg magánbefektetők és támogatók finanszírozásával.
Az előkészületekkel kapcsolatban a polgármester pozitív híreket osztott meg a sajtóval: „A pályát és az összes infrastruktúrát elő kell készítenünk, nagyon keményen dolgozunk azon, hogy ez valósággá váljon, és a tervek szerint haladunk.”
„Egy kib*szott idióta” – alaposan kiakadt Verstappenre a Williams szimulátorosa
https://formula.hu/parc-ferme/38954
Alaposan kiakadt Max Verstappenre egy szimulátoros versenyző, miután összeütköztek egymással egy iRacing-versenyen. Jaden Munoz a Williams iRacing Academy tagja, és egy közös versenyen az első helyért csatázott a szimulátorokkal köztudottan nagy barátságban lévő Verstappennel, de már az első kanyar előtt összeakadtak egymással.
Verstappen visszaesett, de Munoz nem hagyta szó nélkül a balesetet:
„Nézd meg, milyen buta” – mondta Munoz. „Nem változik, soha. Annyira buta.”
Verstappen megvárta, hogy Munoz körbeérjen, és amikor előbbi megpróbálta megkerülni a Red Bull pilótáját, a páros ismét összeütközött.
„Tudtam. Ezért kaptál mindent ajándékba az életedben, Max” – kommentálta Munoz.
„Egy elkényeztetett kölyök vagy. Apád nélkül semmi sem lennél, semmi sem lennél. Egy senki lennél. Egy kib*szott idióta.”
Összeférhetetlenség miatt kilép az FIA F1-es stewardjai közül Johnny Herbert
https://formula.hu/parc-ferme/38953
Hivatalos közleményben tudatta az FIA, hogy Johnny Herbert, a korábbi F1-es pilóta 2025-ben már nem lehet a szövetség stewardja, mert a médiatevékenységével ez összeférhetetlen.
Mint ismert, herbertnek Max Verstappennel is volt egy-két csörtéje a 2024-es szezonban, amelyek után többen is megkérdőjelezték, hogy FIA-stewardként, vagy médiaszemélyiségként formált véleményt.
„Sajnálattal jelentjük be a mai napon, hogy Johnny Herbert a továbbiakban nem tölti be az F1-es versenyzői steward pozícióját az FIA-nál. Johnnyt széles körben tisztelik, és felbecsülhetetlen tapasztalattal és szakértelemmel látta el a feladatát. A megbeszélések után azonban kölcsönösen megegyeztek abban, hogy az FIA stewardjaként és a médiaszakértőként végzett feladatai összeegyeztethetetlenek. Köszönjük neki a szolgálatát, és sok sikert kívánunk neki a jövőbeni munkájához.”
fotó: DPPI
Fontos vizsgán ment át Antonelli
https://formula.hu/parc-ferme/38952
A 2025-ös F1-es szezon még el sem kezdődött, a kategóriában első teljes idényére készülő Andrea Kimi Antonelli viszont már most fontos sikert aratott: megszerezte ugyanis közúti jogosítványát. Az örömhírről Instagram-oldalán számolt be a 18 éves pilóta, aki Lewis Hamilton utódjaként a Mercedes csapatában vág majd neki az előttünk álló szezonnak a száguldó cirkuszban.
Antonelli egyébként az FIA különleges engedélyével már 18. születésnapja, illetve a közúti jogosítvány megszerzése előtt megkapta az F1-es szerepléshez szükséges szuperlicenszet. A minimum életkort megszabó szabályt azután vezette be a Formula-1, hogy Max Verstappen mindössze 17 évesen debütált a csúcskategóriában 2015-ben.
„2025 legnagyobb csalódása az Aston Martin lesz” – Villeneuve
https://formula.hu/parc-ferme/38951
A 2023-as év sikereit követően az Aston Martin a tavalyi szezonban messze alulmúlta az elvárásokat, a Formula.hu szerkesztőségi rangsorában is dobogós helyre került az év F1-es csalódása kategóriában. A markáns véleményéről ismert 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve már most arra számít, hasonló leszereplés várható 2025-ben, hiába a sok nagy igazolás, akik személye, különösen Adrian Newey-é, fokozza az elvárásokat.
„Azt mondanám, az Aston Martin lesz 2025 legnagyobb csalódása, nem azért, mert rossz munkát fognak végezni, hanem azért, mert azt várják tőlük, hogy Adrian Newey-val a soraikban elkezdenek győzni” – mondta az Action Networknek Villeneuve.
„De nem volt még ideje, hogy hatása legyen a csapatra. A külső szemlélők és rajongók várakozásai tévesnek bizonyulnak majd, ez pedig csalódást kelt, nem a rossz eredmények miatt, hanem mert nem ilyen eredményeket akarnak és remélnek a csapattól Newey-val megerősödve. Ahhoz viszont idő kell” – figyelmeztetett arra, hogy Newey-nak sok ráhatása nem lesz a 2025-ös autóra: márciusig gyakorlatilag semmilyen nem lesz, hiszen csak akkor állhat munkába Red Bull feltételei értelmében.
Haas-féle előrelépést remél a Saubertől Hülkenberg
https://formula.hu/parc-ferme/38950
Nico Hülkenberg bízik benne, hogy rövid időn belül fejlődést érhet el a Sauber a Formula-1-ben. A német pilóta a Haastól érkezik meg a tavaly egyértelműen sereghajtó alakulathoz, amely 2026-tól viszont már az Audi gyári csapata lesz majd. A rutinos versenyzőt viszont épp előző istállójának példája tölti el optimizmussal, hiszen a Haas a 2023-as utolsó hely után ugrott előre a középmezőny elejébe 2024-ben. Hülkenberg reméli, hogy hasonlóra a Stake/Sauber is képes lehet idén:
„A Haas példája mutatja, hogy rövid időtávon belül is lehetséges. És abban is hiszek, hogy a Sauber már megtette az első lépést a helyes irányba a Las Vegas-i fejlesztésével” – magyarázta Hülkenberg az Auto Motor und Sport lapnak nyilatkozva. „Az nagy korrigálás volt. És az utolsó három futamon határozottan versenyképesebb volt az autó, és közelebb kerültek a mezőny többi részéhez. Ez volt az én benyomásom is a szezon utáni teszten. Az alapok nem annyira rosszak. Természetesen még sok részletet kell kidolgozni és sok mindent kell optimalizálni. De az irány világos.”
Tsunoda érett pilótaként vezetné a Racing Bullst
https://formula.hu/parc-ferme/38949
Miután a Red Bull inkább a legutóbbi csapattársának, Liam Lawsonnak szavazott bizalmat, Yuki Tsunoda továbbra is a Racing Bulls istállónál szerepel majd, ahol Isack Hadjar lesz az új partnere. A japán versenyző a RacingNews365-nek arról beszélt, hogy milyen tapasztalatokat szerzett eddigi F1-es évei során, és ezek hogyan segíthetik őt az idei szezonban: „Egyértelműen abban, hogy miként kezelem a különböző helyzeteket, a rádiókommunikációban és a visszajelzésekben, különösen a technikai visszacsatolás terén” – felelte arra a kérdésre, hogy milyen téren tudott fejlődni.
A japán hozzátette, hogy egyre inkább vezető pilótaként tekint magára, aki nemcsak a fejlesztési irányvonalak meghatározásában vállal szerepet, hanem a csapat gondolkodására is hatással van. „Mindezek, valamint a pályán mutatott viselkedésem nagy hatással lesznek az eredményeinkre” – mondta Tsunoda, aki úgy véli, tavaly több dologban is fejlődött, és bár a hőn áhított Red Bull-ülést nem sikerült megszereznie, készen áll arra, hogy a faenzai csapat vezérpilótája legyen:
„Elégedett vagyok az eddig elvégzett munkámmal, és ez plusz önbizalmat ad minden versenyhétvégére, hogy a csapat jól teljesítsen. De nem mondom, hogy ez a teljesítőképességem maximuma, és tudom, hogy versenyről versenyre sokat fejlődhetek, hiszen még mindig tanulok. Ezzel a hozzáállással és mentalitással folytatom idén is, amit csinálok” – zárta szavait a csapatnál ötödik évét kezdő pilóta.
„Nincs olyan, hogy minden idők legjobbja”
https://formula.hu/parc-ferme/38948
Jacques Villeneuve szerint már csak a különböző korszakok eltérő körülményei miatt sem lehet kijelenteni egy adott versenyzőről, hogy ő minden idők legjobbja, ahogy statisztikai alapon se lehet a kérdést megválaszolni. Az 1997-es világbajnok az Action Networknek kifejtette, hogy felesleges úgyszólván a „GOAT-vitába” belemenni:
„Soha nincs olyan, hogy minden idők legjobbja. Túl sokat fejlődtek az autók, az egész túlságosan is különböző. Ha veszünk egy olyan valakit, mint Jackie Stewart, ő azért lenyűgöző, mert három bajnoki címet nyert abban az időben, amikor évente két-három vagy akár öt versenyző halt meg vagy sérült meg súlyosan, és olyan autókkal, amelyek a versenyek felénél lerobbantak. Mégis sikerült sokszor nyernie. Ugyanez a helyet Fittipaldival és így tovább.”
„Bizonyos értelemben három bajnoki cím akkoriban lenyűgözőbb lehet, mint most öt vagy hat” – mondta Villeneuve, majd kitért a statisztikák felborulására is, aminek köszönhetően nehéz számszakilag összevetni az egyes korszakokat: „Ha manapság kiváló autóval rendelkezel, akkor 15 helyett akár 24 futamot is nyerhetsz, mert annyival több verseny van a naptárban. Szóval a számok is torzulnak, ahogy a pontszámok is, hiszen egy győzelem 25 pontot ér, ami régebben 8, majd 9, majd 10 volt. Nem lehet összehasonlítani az egyes korszakokat.”
Képek forrása: Red Bull Content Pool, dppi
Újabb képeket osztott meg a Ferrari Hamiltonról és Leclerc-ről
https://formula.hu/parc-ferme/38947
A Ferrari 2025-ös párosa, Lewis Hamilton és Charles Leclerc overálban pózol az alábbi stúdióképeken:
Ralf Schumachert az apja szakácsnak akarta küldeni
https://formula.hu/parc-ferme/38946
Az F1-es karrierje során hat futamgyőzelemig és világbajnoki negyedik helyekig jutó Ralf Schumacher mindenekelőtt Michael Schumacher öccseként került be a köztudatba, s bár kétségtelen, hogy e rokoni kapcsolat megnyithatott előtte pár ajtót, épp annyira meg is nehezítette a dolgát, hogy versenyzői karrierjét példátlanul sikeres bátyja árnyékában töltötte.
A Jordan, a Williams és a Toyota egykori versenyzője többek között erről beszélt a Timesnak adott interjújában, melyben többek között úgy fogalmazott, hogy bármit is csinált, az sosem lehetett elég jó a bátyjához képest, s azt is hozzátette, hogy a családja sem igazán hitt abban, hogy ő is eljuthat a királykategóriáig: „Ők nem igazán foglalkoznak a motorsporttal, az apám nem is különösebben szereti, inkább a horgászatot részesíti előnyben.”
„Még akkor is, amikor Michael sikeres lett, azt mondogatta nekem, hogy kérlek, csinálj valami mást inkább. Azt akarta, hogy szakács legyek, keressek valamilyen rendes munkát, mert a versenyzésből nem lehet megélni. Aztán amikor Michael az F1-be került, akkor is azt mondta, hogy ne, ne felejtsd el, ő nagyon szerencsés volt, és csodálatos, hogy egy fiam bekerült, de kettő már nem fog, szóval inkább csinálj valami mást” – mesélte az F1-ben 27 dobogót szerző versenyző.
„Ha valaki megérdemelne egy F1-es ülést, az Drugovich” – Lawson
https://formula.hu/parc-ferme/38945
Liam Lawson úgy véli, hogy Felipe Drugovich mindenképpen megérdemelne egy ülést a Formula-1-ben. Az ifjú brazil néhány éve domináns teljesítménnyel nyert bajnoki címet a Formula-2-ben, az Aston Martin pedig le is szerződtette, ám azóta is csak teszt- és tartalékpilótai szerepkörben számítanak. Pedig az idén immár a Red Bullnál szereplő Lawson szerint Drugovichnak helye lenne az F1-es rajtrácson – minderről a Pitstop podcast adásában beszélt:
„Ha valaki megérdemelne most rögtön egy ülést, az Drugovich. Csak beült és… Abu Dhabiban a szabadedzésen gyorsabb volt 2023-ban, mint Stroll. Második leggyorsabb volt az FP1-en, aztán idén gyorsabb volt Fernandónál. Nem tudom, mik voltak pontosan a futástervek, talán volt más tényező is, de azt hiszem, gyorsabb volt Fernandónál idén az első edzésen. Megérdemel egy ülést.”
Lawson ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az F2-es szereplés nem feltétlenül jó fokmérő: „A probléma az, hogy szinte csak lottóhúzás, amikor bekerülsz. Annyira változik, hogy egyik évben jó az egyik csapat, aztán a következő évben már nem. Az autó, a gumi és minden ugyanaz, valahogy mégis lassabbak a következő évben. Drugovich az MP-vel egy olyan autóval dominált abban az évben, amelynek nem kellett volna futamgyőztes autónak lennie. De letarolta” – mutatott rá az új-zélandi, aki arra a kérdésre, hogy a most 24 éves Drugovichnak lehet-e még esélye és ideje bekerülni az F1-be, így felelt: „Igen, egyértelműen.”
Hadjar: Az egyetlen célom, hogy Tsunodát legyőzzem
https://formula.hu/parc-ferme/38944
A Racing Bulls újonca rögtön gyorsabb lenne tapasztaltabb csapattársánál – a 20 éves francia versenyző egyértelműsítette 2025-ös célját.
„Tudom, hogy nincs túl sok F1-es tapasztalatom, a rajtrácson pedig mindenki magas szintet képvisel. Ismerem magam, tudom, hogy rögtön le akarom győzni Tsunodát, amikor autóba ülök” – mondta Hadjar.
„Ez különösképpen fontos ebben a kategóriában, ahol nem egyformák az autók. Ez az egyetlen valós, konkrét célom.”
Napra pontosan 18 éve Hamilton McLarent tesztelt és tört rommá
https://formula.hu/parc-ferme/38943
2007. január 25-én, alig két hónappal a következő F1-es szezon kezdete előtt Lewis Hamilton a wokingi székhelyű csapat számára a valenciai Circuit Ricardo Tormo pályán tesztelt, spanyol kollégáival, a kétszeres F1-es világbajnok címvédő Fernando Alonsóval és Pedro de la Rosa tartalékpilótával együtt.
Az akkor 22 éves Hamilton az F1-ben való debütálására készült, és egy kezén meg tudta számolni az F1-es autóban töltött napokat.
A valenciai privát teszt során, amelyről nem maradt fenn felvétel, Hamilton közel 300 km/h-s sebességnél elvesztette az uralmát a McLaren MP4-22-es felett, megpördült, és háttal becsapódott a kavicságyba, majd a gumifalba. Szerencsére nem sérült meg.
„Sajnos ebben a sportban előfordulnak ilyen dolgok. Teljesen jól vagyok, és végig eszméletemnél voltam” – mondta akkor a brit pilóta.
Az autója azonban nem úszta meg sértetlenül. A McLaren kénytelen volt egyetlen autóval folytatni a tesztet – ezt pedig a következő teszt kezdetéig sem sikerült megoldania.
fotó: dppi
Verstappen menedzser lenne, miután befejezi versenyzői karrierjét
https://formula.hu/parc-ferme/38942
A világbajnoki címvédő Max Verstappen nemrégiben arról beszélt egy podcastben, hogy mindig örömmel támogat szimulátorban tehetséges fiatalokat, valamint a versenyzői karrierjét követően arra készül, hogy valamilyen menedzsmenttel kapcsolatos pozíciót tölt majd be az autósport világában.
„Segíteni akarok fiatal tehetségeknek abban, hogy a való életben is profi autóversenyzővé váljanak. Ez egy olyan dolog, ami már egészen régóta foglalkoztat engem” – mondta Verstappen.
„Mindig azt mondtam, hogy ha nem lennék autóversenyző, akkor is a versenyzés világában mozognék, és valamilyen menedzsment pozíciót töltenék be. Valószínűleg el fog jönni az a pont, amikor egy ilyen munkakörben dolgozom majd” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.
Jövő héten újra autóba ül Hamilton, Leclerc-rel együtt fog tesztelni
https://formula.hu/parc-ferme/38941
A Ferrari megerősítette a RacingNews365-nek, hogy mikor ülhet autóba második tesztjén Lewis Hamilton a Ferrarinál.
A brit pilóta csapattársával, Charles Leclerc-rel együtt január 28-30. között a Spanyol Nagydíj jelenlegi helyszínén, a Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán fog tesztelni az olasz csapatnál.
A jövő héten keddtől csütörtökig tartó teszt zárt kapuk mögött zajlik majd.
Videó: Így tesztelt Imolában a Racing Bulls és a Sauber
https://formula.hu/parc-ferme/38940
Lewis Hamiltonon és a Ferrarin kívül is kezd ébredezni téli álmából az F1, hiszen a héten nemcsak Fioranóban gurultak pályára korábbi Formula-1-es autók, hanem egy másik olasz helyszínen, Imolában is. Mint arról beszámoltunk, a Racing Bulls és a Sauber is a májusi Emilia-romagnai Nagydíjnak otthont adó pályán tesztelt korábbi versenygépeikkel: előbbi istálló keddtől csütörtökig, míg utóbbi szerdán csatlakozott.
A körülmények nem mindig voltak ideálisak, de azért gyűjtötték a kilométereket a pilóták: a Stake-nél ez különösen Gabriel Bortoleto számára volt fontos, míg Nico Hülkenberg jórészt csak próbarajtokat csinált az olasz Motorsport.com beszámolója szerint, miközben a Racing Bullsnál Yuki Tsunoda és Isack Hadjar mellett még Ayumu Iwasa is autóba ülhetett. A tesztről készültek rajongói felvételek a pálya mellől, ebből mutatunk most egy rövid összeállítást:
Magnussenék BMW-je indul a pole-ból a daytonai 24 óráson
https://formula.hu/parc-ferme/38939
A hétvégén rendezik az amerikai sportautós széria, az IMSA ikonikus szezonnyitóját, a daytonai 24 órás versenyt, csütörtökön pedig már meg is rendezték a kvalifikációt. A csúcskategóriában, az LMDh-ban a #24-es BMW zsebelte be a rajtelsőséget Dries Vanthoort 1:33,895-ös köre révén: ebben az egységben szerepel az F1-ből az előző évad végén távozott Kevin Magnussen is Philipp Eng és Raffaele Marciello mellett. A második helyen a Meyer Shank Racing #93-as Acurája, a harmadikon a #7-es Porsche végzett (utóbbiban is ül egy ex-F1-es Felipe Nasr révén, míg előbbiben a háromszoros IndyCar-bajnok Alex Palou a legismertebb név). A változatos márkafelhozatalt a negyedik pozíciót megkaparintó #31-es Action Racing Cadillac folytatja – azaz négy különböző gyártó autói foglalták el az első négy rajthelyet.
A többi géposztályt illetően az LMP2-ben a #22-es United Autosports volt a leggyorsabb az időmérőn, a GTD Próban kettős Ford-siker született, míg a GTD-ben a Wrights Motorsports #120-as autó végzett elsőként. A teljes rajtrács ide kattintva található. A daytonai 24 órás magyar idő szerint szombat este 19:35-kor startol, s az IMSA honlapján élőben lehet majd nézni. Arról, hogy mely korábbi F1-es pilóták indulnak az idei viadalon, itt írtunk bővebben.
Mazepin bokszol, motorozik, és állítja: ő lehet a következő orosz F1-es
https://formula.hu/parc-ferme/38936
A Haastól egy szezon után távozó Nyikita Mazepin rendszeresen hangoztatja, hogy visszatér még az Formula–1-be, jóllehet nemrég úgy nyilatkozott egy orosz lapnak, hogy azt még nem tudja, hogy pontosan milyen szerepben. Abban viszont nem kételkedik, hogy ha a következő években lehetőség adódik egy orosz pilóta számára az F1-ben, akkor ő az első számú jelölt erre a szerepre: „Most 25 éves vagyok. Azt hiszem, ha a következő hét évben megjelenik egy orosz a Formula–1-ben, az én leszek” – mondta Mazepin a Forbes Russiának.
„Ugyanis ha valaki felhív, és azt mondja, hogy négy hónapon belül a volán mögé kell ülnöm, nem lesz gond velem ,és legalább 32 éves koromig biztosan tökéletes formában leszek. Jelenleg felkészültebb vagyok, mint amikor debütáltam az F1-ben. És a releváns tapasztalatom hiánya ezekben az autókban nagyon gyorsan orvosolható. Úgyhogy úgy gondolom, hogy ha a közeljövőben egy oroszt látnak az F1-ben, akkor az lesz a vezeték- és keresztneve, mint az enyém.”
Egy orosz hírügynökségnek nyilatkozva Mazepin azt is elárulta, hogy idén a ringben is kipróbálja magát: „Idén öt sportágban tervezem megméretni magam. A legizgalmasabb talán a boksz lesz ősszel, remélem, hogy minden rendben fog menni. Indulok majd Superbike-ban, az orosz tereprali-bajnokságban, indulok majd triatlonokon és remélhetőleg pályaversenyzésben is.”
Fotó: Nyikita Mazepin, Instagram
Forrong az F1-es pilóták chatcsoportja az új szabályok miatt
https://formula.hu/parc-ferme/38938
A holland De Telegraaf beszámolója szerint, amit azóta több F1-es lap átvett, forrong az F1-es pilóták zárt chatcsoportja azt követően, hogy nyilvánosságra hozták új szankciólistát, melynek értelmében eltiltással és pontlevonással is sújtható, aki ismétlődően úgy és/vagy olyan témában szólal meg, ami káros lehet a szövetségre, illetve a sportág vezetésére. Azt egyelőre nem tudni, hogy a felháborodott versenyzők készülnek-e közös állásfoglalásra.
Egy F2-es pilóta, az idei szezonban a Rodin színeiben induló Christian Mansell viszont már megszólalt a témában. A fiatal ausztrál, aki csak névrokona az 1992-es világbajnoknak, rendszeresen kiáll az LMBTQ+ közösség mellett, s mint posztjában leszögezte, ezen a jövőben sem fog változtatni: „Soha nem hagyom abba a harcot azért, amiben hiszek. Ez csak megnehezíti, de egy pillanatra se gondolják, hogy meghátrálok” – írta az X-en.
Mansell ezt azért hangsúlyozta, mert a szabályozás nem csupán a tavaly sok vitát generáló csúnya beszédet érinti, hanem a „politikai, vallási és személyes megnyilvánulásokat” is. A Red Bull szintén reagált a hírre egy szűkszavú, de mégis beszédes posztban: Ha megszólalunk… – írták egy „csend” jelentésű emoji kíséretében.
A BBC egy forrása szerint a büntetési tételeket tartalmazó függeléket „egy gyors online szavazáson” fogadták el ahelyett, hogy a Motorsport Világtanács következő ülésén tárgyalták volna meg.