Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. június 29. csütörtök
Off-road

Ralikrossz: Váratlan győzelemmel ért véget a szezon

Közös versennyel, Nyirádon zárult a hazai ralikrosszos és autókrosszos szezon: mindkét széria legmagasabb kategóriája az aktuális bajnok nélkül zajlott, ami a szokásosnál nagyobb esélyt adott a többieknek.

A ralikrossz szakágat Magyarországon a korábbi formaautós tehetség, Kiss Pál Tamás uralta 2016-ban, a miskolci versenyző úgy nyerte a bajnoki címet idő előtt Máriapócson, hogy az összes futamon nyerni tudott a SuperCars kategóriában. A számára tét nélküli nyirádi fináléra ezért el sem utazott, így borítékolni lehetett, hogy olyan pilóta nyeri a futamot, aki idén még nem győzött.

A szezon legmegjósolhatatlanabb hétvégéjén hárman, Harsányi Zoltán, Kárai Tamás és Wieszt Jankó nyertek egy-egy előfutamot, Harsányi indult pole-pozícióból a döntőben, és mindössze 0,314 másodperccel a győzelmet is megszerezte Wieszt előtt. Furcsa egy kilencszeres hazai bajnokról ezt mondani, de váratlan elsőség volt, a veterán pilóta 2014 óta először nyert.

A Super1600 kategória a bajnok Marton Gergely győzelmét hozta, a kategória csekély létszáma miatt a SuperTouringCars indulóival futott együtt, ahol 2000 köbcentiméter alatt Csirmaz Brúnó, felette Karl Schadenhofer ünnepelt. A Magyar Kupában Stréhli Dominik gyűjtötte az utolsó győzelmet.

Az autókrossz-ob szintén Nyirádon búcsúzott, és az ugyancsak fölényes bajnok, Ábrahám Károly itt sem szerepelt a mezőnyben. A létszám ennek ellenére is meglehetősen népes volt, a közép-európai zónabajnokság (CEZ) résztvevőivel kiegészülve 18 főre rúgott. Két cseh, Jakub Kubicek és Jaroslav Hosek uralta a döntőt, legjobb magyarként Klenáncz Szabolcs szerzett harmadik helyet. A Buggy1600 osztályban csupán két magyar pilóta indult, Philip Stenzl vezetésével öt osztrák végzett az élen, míg a Touring Autocross osztályban egy szlovák, Marcel Desk ünnepelt diadalt. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?