Valentino Rossi egy olyan EGYÉNISÉG (így, csupa nagybetűvel írva), aki ha nem lenne, ki kellene találni! Nyerni nagyon sokat nyertek előtte és utána is (még ha annyit kevesen is, mint ő), mégis ő az a sportoló, akire mindenki nemcsak tisztelettel, de egyben vidáman, mosolyogva, nevetve fog emlékezni, amíg csak világ a világ. Ő volt az az imádnivaló bohém fickó, aki nem féltette tekintélyét, félretette minden büszkeségét, és lélekben mindvégig megmaradva annak az egyszerű, lázadó olasz kölyöknek, aki mindig is volt, egy jó poénért bármikor feláldozta magát, még többszörös világbajnokként is.
Új, forradalmian új magasságokba emelte az ünneplés fogalmát, és egyedi, abszurd ötleteivel megnevettette az egész világot. Voltak ott más kiváló versenyzők is, mégis mindenki az ő győzelmét várta, mert mindenki látni akarta a legújabb őrültséget, amit kieszelt. A legjobb dolgok mindig egyszerűek és természetesek. Valentino Rossi pedig mindig megmaradt ilyennek.
„Bármire képes vagyok, ha össze tudom egyeztetni a győzelmet és a jókedvet” – írja 2005-ben megjelent életrajzi könyvében (Pensa se non ci avessi provato, magyarul: Mi lett volna, ha meg sem próbálom?), amelyben külön fejezetet szentel a fentebb emlegetett őrült győzelmi ünnepléseinek, és az azok mögött megbújó, sokszor még őrültebb történeteknek.
„Abban a szezonban (1997) kezdődött népszerűségem Olaszországban. Akár Rossi-mániának is hívhatjuk a jelenséget. Azt hiszem, hogy ezt részben a győzelmeimnek, részben pedig azok önfeledt ünneplésének köszönhettem. Bármelyik is játszott nagyobb szerepet, én lettem Valentino Rossi, a sztár. Ekkor kezdtük el kidolgozni azokat az apró vicceket, amelyekkel megpróbáltam oldani a feszültséget a motorsport világában. (…) A legtöbbet egyedül találtam ki, de néhányat barátaim kreatív munkájának köszönhetek.”
És kezdetét vette a jó értelemben vett őrültségek sora. Volt, amelyiket nem tervezték el előre, mint Rossi 2004-es welkomi vb-cím ünneplését, amikor a „Doktor” a célba érés után megállt a pálya szélén a Yamahával, letérdelt elé és megcsókolta, volt, amelyiket egy álom ihlette (a „Che Spettacolo!”, azaz „Micsoda Látvány!” feliratú póló – Rossi az Ausztrál Nagydíjat megelőző éjszaka azt álmodta, hogy egy ilyen öltözékben ünnepel a dobogó tetején, ami aztán tényleg így lett…), de a legtöbb előre jól megtervezett koreográfia szerint zajlott.
Volt, hogy a takarítószemélyzet egy tagjának álcázta magát, és így ünnepelt (La Rapida), volt, hogy életnagyságú tekebábúkat döntött, másszor pedig a rend őrei „kapták” őt gyorshajtáson – ez volt Vale válasza azokra a kritikákra, melyek szerint csak azért tudott nyerni abban az időben, mert a Hondáé volt a legjobb motor. Ez a kérdés egyébként mindig is foglalkoztatta, és feltett szándéka volt, hogy bebizonyítsa, az emberen múlik a siker, nem a technikán. Ezért hagyta ott később a Hondát az akkor mélyponton levő Yamaha kedvéért, majd még később ezért vágott bele a ducatis projektbe is.
De vissza az őrült ünneplésekhez, mert hát a legjobbakat még meg se említettük! Ott van például rögtön Osvaldo, a csirke esete! Az egész sztori kiindulópontja egy póló volt, amin az a felirat állt olaszul: „Osvaldo, a csirke”. A hátán pedig ez volt olvasható: „Osvaldót minden csirke ismeri”. Vale egyik legjobb barátja, aki élen járt az ehhez hasonló poénok kieszelésében az egyik győzelem után odanyomta ezt a pólót a pilóta kezébe, hogy ebben ünnepeljen a dobogón. Rossi persze megtette ezt is, miért ne, de amikor később az interjúkra került a sor, és mindenki azt kérdezte tőle, ki ez az Osvaldo, akkor bizony rögtönöznie kellett! Szép kis kerek történetet adott elő arról, hogy Osvaldo az egyik első szponzora, aki mindig, a nehéz időkben is kitartott mellette, és ezért örökké hálás lesz neki, ezért vette fel ezt a trikót. Még azt is hozzátette, hogy Osvaldót minden csirke ismeri!
Valójában pedig egy teljesen fiktív figuráról volt szó, aki nem is létezett, csak a haverjaival találták ki az egyik péntek esti buli közben! Ez volt az a történet, aminek aztán ráadásul utóélete is lett. Történt ugyanis, hogy a Rai televíziócsatorna riportot akart forgatni a rejtélyes jótevőről, akinek Rossi oly sokat köszönhet, Osvaldóról, a csirkéről! Rossiék pedig hiába próbálták meg lebeszélni a stábot, ők ragaszkodtak a sztorihoz, hát több se kellett Valénak! Beöltöztette egyik barátját egy csirkejelmezbe, és szépen eljátszották a show-t a kamerák előtt. Osvaldo elrobogott ugyan az interjúadás kötelezettsége elől (Rossi indoka szerint várták a csirkék, ezért kell elsietnie), de mégiscsak lement a riport a Rai esti híradójában. Ki sem derült a turpisság, és egészen Rossi könyvének megjelenéséig mindenki, legalábbis sokan meggyőződéssel hitték, Osvaldo, a csirke létezik, és nemcsak, hogy létezik, de őt minden csirke ismeri!
A legelső tréfa persze nem ez volt, hanem a guminő, ami Rossi legelső világbajnoki futamgyőzelmekor került elő. A pilóta máig nevetve emlékszik vissza arra a pillanatra, amikor 17 éves kis sihederként, belépett hasonló korú haverjaival a helyi szexshopba, és egy guminőt kért az eladótól, azzal az indokkal, hogy egy jó tréfához kell. Persze az nem hitt nekik, és Vale inkább bele sem mer gondolni, mi járhatott az eladó fejében, amikor odaadta egy csoport 17 éves kamaszfiúnak azt az egy szem guminőt!
De a poén, amire mindenki emlékszik Valentino Rossi kapcsán, nem is ez volt, hanem az a bizonyos 1999-es eset Jerezben a mobil vécével, amikor a levezető körében hirtelen megállt a pálya szélén, letámasztotta motorját, és odasprintelt a mobil vécéhez, hogy könnyítsen magán. Milyen egyszerű ötlet, és mégis milyen eredeti! Olyan igazi valentino rossis! Bárkinek eszébe juthatott volna, de neki jutott eszébe. Ezért is szereti őt mindenki annyira a motorsportok világában. Isten éltesse még nagyon sokáig a ma születésnapos bajnokot!