DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Sainz: Kvjat az egyik legtehetségesebb pilóta

Néhány napja röppent fel a hír, amelyben senki sem hitt: Danyiil Kvjat visszatérhet a Toro Rossóhoz azok után, hogy tavaly gyakorlatilag kirúgták onnan. Excsapattársa mindig is hitt abban, hogy az orosz F1-es nem lőtte el az összes puskaporát.

Danyiil Kvjat először 2014-ben, majd 2016-ban és 2017-ben vezetett a Toró Rossónál: előbb akkor, amikor Sebastian Vettel helyét foglalta el Daniel Ricciardo mellett, majd alig másfél évvel később lecserélték őt Max Verstappenre. Az orosz másfél évig volt Carlos Sainz csapattársa, egészen a tavalyi USA Nagydíjig, amikor végleg búcsút intettek neki Faenzában – ám Pierre Gasly Red Bullhoz igazolásával, és megfelelő utánpótlás hiányában ismét felmerült a neve esetleges pótlásként.



„Személyes érzéseim vannak Kvjattal kapcsolatban, hiszen még mindig őt tartom az egyik legtehetségesebb pilótának, aki ellen valaha is versenyeztem” – idézte Sainzot a Motorsport. „Amikor búcsút intett az F1-nek, valamiért azt éreztem, hogy vissza fog térni. Bárhol is versenyeztem vele az alsóbb kategóriákban, mindig sikerült visszakapaszkodnia. Akár teljesítmény terén, akár vissza az F1-be, akár vissza a Red Bull programjába.”

Kvjat nem versenyzett az F1-ben Austin óta, a Ferrari azonban fejlesztőpilótaként alkalmazta őt – Sainz nagyon örülne neki, ha ismét láthatná őt a száguldó cirkuszban. „Azt mondtam a menedzseremnek és az édesapámnak, hogy ’Ennek a srácnak még nincs vége, vissza fog térni.’ És nézzék meg, most remek esélye van erre. Nagyon örülnék neki, ha ez megtörténne” – tette hozzá a spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: