Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 20. csütörtök
F1

Gyengének tartják az új McLaren-vezért

Ron Dennis a győzelemhez visszavezető útra terelte volna a csapatot, de leváltották, aztán bizalmas embereitől is megszabadultak. Dennis régi harcostársa szerint a vezetők nem megfelelők, az erőforrások kevesek a McLarennél.

A mai McLaren már csak nyomokban emlékeztet a néhány évvel ezelőttire: változott a tulajdonosi kör, és kicserélődött a legtöbb kulcsszemély a menedzsmentben és a technikai vezetésben. Zak Brawn 2016 novemberében csatlakozott a McLaren Csoporthoz vezérigazgatóként, miután tulajdonostársai puccsot hajtottak végre az istállót 1981 óta irányító Ron Dennis ellen, idén pedig a McLaren Racing feletti hatalmat is átvette. Egy egykori csapattag szerint Dennis eltávolítása után egyenes út vezetett a káoszhoz és kudarchoz.

„Láttam a McLaren születését, és én voltam az egyik első, aki Ronnal együtt csatlakozott” – mondta az El Confidencialnak Joan Villadelprat, aki vezető szerelő és műveleti igazgató is volt egykor Wokingban. „Láttam a McLarent felemelkedni, most pedig az ellenkezőjét. A csapat nehéz időszakon megy keresztül, néha pedig alig tudom elhinni azt az irányvonalat, amelyet most követnek. Elgondolkodtat, ki tudnak-e mászni egyáltalán a gödörből.”

„Amikor a változások elkezdődtek a McLarennél, úgy érezték, el kell távolítani a Ron Dennishez lojális embereket” – magyarázta Villadelprat, hogy a bukás egyik oka a tisztogatáshoz vezethető vissza, amely során számos fej hullott. „Az eltávolított emberek éveken át az esszencia és intelligencia voltak a csapatnál, és erejében tartották a McLarent, egy versenyképtelen év ellenére is. Ron Dennis kereste, hogyan nyerhet újra. Ehhez olyanokra van szükség, akik már nyertek korábban, és tudják, hogyan kell.”

A spanyol, aki azt is megjósolta, hogy a Renault-motorra váltás rossz döntés lesz, nincs kibékülve a jelenlegi vezetéssel, különösen Zak Brownnal: „Jelenleg olyan emberek csapata van a McLarennél, akiket nem érzek győztesnek. Brownt gyengének látom, aki még mindig tanul. Igaz, hogy vannak még megfelelő emberek nagy potenciállal. De hiányzik a pénz, ahogyan a képzelőerő, amikre most szükség lenne” – festett lesújtó jövőképet a McLaren számára Villadelprat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?