Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 20. csütörtök
F1

"Verstappen többé már nem új fiú"

Martin Brundle szerint a Red Bull fiatalja már nem újonc, elég sok futamon rajthoz állt, türelmesebbnek kell lennie és hosszabb távon gondolkodnia a jövőben - de olyan nagyon azért ne fogja vissza magát.

Lassan mindenki elmondja már a véleményét Max Verstappen hétvégi hibájáról, legutóbb édesapja, Jos Verstappen is kijelentette, hogy a fiának többet kellene gondolkodnia, mert az az előzés nem létezett, amit megpróbált - ezúttal Martin Brundle, a Sky Sports F1-es szakértője foglalta össze gondolatait a témával kapcsolatban.

"Ez a futam fordulópont lehet Max számára, hiszen akár győzelmet is ünnepelhetett volna. Azt mondta, hogy várnia kellett volna egy-két kört, mert volt még ideje, türelmetlenül hozta meg a döntését azzal kapcsolatban, hogy mikor és hol próbálkozik meg az előzéssel. Természetesen a Lewis és Kimi elleni előzése parádés volt az első körben, ahogy tavaly Mexikóban is, ami végül győzelmet eredményezett számára. Most mondta is neki a mérnöke a rádióban az első két előzése után, hogy ne legyen kapzsi, látnoki mondat volt" - tekintett vissza Brundle.

verstappenkína

"Max többé már nem új fiú. Ez már a negyedik szezonja a Formula-1-ben és rajthoz állt 63 futamon annak ellenére, hogy még mindig csak húsz éves. Több helyet kellett volna hagynia Hamiltonnak Bahreinben és türelmesebbnek kellett volna lennie Kínában. Óvatosabban kell megvívnia a csatáit, hosszabb távon gondolkodni és csökkentenie kell az agresszivitását. De nagyon azért nem kell visszavennie és ezt senki sem tudja nála jobban, főleg a vasárnapi események után" - folytatta a szakértő.

"Ugyan a Red Bull vezetői nyugodtnak tűntek, azt mondták, hogy ugyanezt látták már Vettelnél is, de én erről nem vagyok meggyőződve. Azt is tudják, hogy most akár kettős győzelmet is arathattak volna" - tette még hozzá Brundle, utalva Christian Horner korábbi nyilatkozatára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?