DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Csapatfőnöke ismét védelmébe vette Verstappent

Az F1-es mezőny legifjabb pilótája az idei év második felében élcelődések céltáblájává vált, de Christian Horner úgy véli, ezek a kritikák szinte teljes mértékben megalapozatlanok.

Max Verstappen épp a minap nyilatkozott úgy, hogy nem érdeklik a kritikák, sőt, az csak a malmára hajtja a vizet, ha róla beszélnek. Mi tagadás, minden verseny után van miért szóba hozni az ifjú holland nevét: ugyanis hol dobogóra áll, hol a Ferrarikat bosszantja, hol pedig elrontja rajtjait, mint Monzában és Szingapúrban. Verstappent a legtöbbször amiatt kárhoztatják, hogy túlságosan agresszívan versenyez a pályán, ezért amikor arról kérdezték a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert, hogy védelemre van-e szüksége a kritikák miatt, így válaszolt: „Az attól függ, hogy megérdemli-e őket, vagy sem - úgy gondolom, 99%-ban nincs így” - mondta a brit az Autosportnak.



„Így jobban teszed, ha figyelmen kívül hagyod, és inkább a munkádra koncentrálsz. Egyetlen ok miatt kelti fel mások érdeklődését, ez pedig az, ahogyan teljesít. Fiatal srácról van szó, és biztosan fog még hibát elkövetni, de nagyon gyorsan tanul. Ez is a fejlődés része. Többször is megtapasztaltuk már, hogy ha egy kivételesen tehetséges pilóta egyre jobbá válik, akkor mindig kereszttűzbe kerülnek a kritikáknak köszönhetően. Ott volt Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Ayrton Senna is, az egész történelem erről tanúskodik.”

Horner szerint lenyűgöző, ahogyan Verstappen kezelte a kritikákat ebben az évben. „A korához képest hihetetlenül alapos és megfontolt. Még csak 18 éves, ezt pedig könnyen elfelejtik az emberek, ráadásul az illusztris gokartos karrierje után még csak a harmadik szezonját teljesíti az autósportban. Döbbenetes, mennyi mindent ért el ilyen rövid idő alatt. Úgy tűnik, nagyon elkapta a fonalat, és továbbra is meglepetéseket fog szerezni nekünk. Mivel folyamatosan növekedni fog az önbizalma és a tapasztalata, boldog vagyok, hogy a mi csapatunkban versenyez, és nem máshol” - tette hozzá a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: