DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ricciardo: Egyértelműen nyerni akarunk

A Red Bull ausztrál F1-es pilótája szerint ők egy győztesekből álló csapat és boldogulnak a rájuk nehezedő nyomással - Monaco óta fejlődtek, így joggal bízhatnak a sikerben.

Sokak szerint a Red Bull lehet a Szingapúri Nagydíj titkos, vagy nem is annyira titkos esélyese, hiszen a motorerőt nem kívánó pályákon mindig nagyon versenyképes az istálló, idén Monacóban pedig Daniel Ricciardo meg is verte a Mercedeseket az időmérőn. Az ausztrál pilóta óvatosan fogalmazott a győzelmi esélyeket illetően, de reméli, hogy erős hétvégét tudnak produkálni.

ricciardo-szingapúr-2016



"Egyértelműen ez a pálya áll legközelebb Monacóhoz, úgyhogy természetesen úgy tekintünk rá, hogy itt jó esélyeink lehetnek a győzelemre" - mondta Ricciardo a csütörtöki sajtótájékoztatón. Az ausztrál hozzátette: a Red Bull az említett monacói futam óta előrelépett a versenyen végzett munkát illetően, így még inkább lehet okuk a bizakodásra.

"Monaco óta sok dolog működik jobban a csapatnál, többet tudunk kihozni a vasárnapokból és az utóbbi futamokon elégedetten mentem haza a leintést követően. Szerintem én is jobban hajtottam végre a feladatokat a versenynapokon" - magyarázta.

"Nem akarok túl nagy nyomást helyezni sem magamra, sem a csapatra, de egyértelműen nyerni akarunk. Szerintem mi egy győztesekből álló csapat vagyunk, úgyhogy ha van is rajtunk némi teher, azzal boldogulni fogunk. Meglátjuk, hogyan alakul majd, én felkészültem és izgatottan várom" - tekintett előre a Red Bull pilótája.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: