DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Így lehetne Alonso négyszeres világbajnok

Érdekes, „mi lett volna, ha…” kezdetű kérdéseket feszegetett a spanyol F1-es egy interjúban: a Ferrarival elbukott két vb-címről és a 2008-ban Red Bullhoz csatlakozás lehetőségéről beszélt.

Fernando Alonso kétszer nyert világbajnoki címet a Formula-1-ben, sokan mégis az elmúlt évtized legnagyobb versenyzőjének tartják. Tény, hogy kettőnél jóval többször volt a tűz közelében, és ha néhány történés máshogyan alakul, talán most négyszeres, vagy még többszörös bajnokként emlegetnénk őt.

„Amikor világbajnoki címért harcolsz, általában kis dolgok határozzák meg a végeredményt. Ezek egyike a szerencse. Egy apró jó szerencse teljesen megváltoztathatja a bajnokság képét, a balszerencse pedig elpusztíthatja a reményeid” – mondta az ESPN oldalának adott interjúban Fernando Alonso. A 35 éves spanyol két esetet elevenített fel, amelyen világbajnoki címek múltak.



„Emlékszem 2012-re, Spára, amikor Grosjean átrepült rajtam. Valószínűleg ez, egy olyan baleset, amelyben közre sem játszottam, hiszen Hamilton és Grosjean harcolt egymással, a bajnoki címembe került. Három ponttal veszítettem el a világbajnokságot abban az évben. Ha azon a spái versenyen csak hetedikként végeztem volna, megnyertem volna a címet” – idézte fel az utolsó szezont Alonso, amikor a bajnokságért küzdött.

„A másik Michael Schumacherrel és Liuzzival történt Abu Dhabiban, 2010-ben. A balesetük miatt bejött a biztonsági autó, akkor pedig, saját hibánkból, rossz időben álltunk ki, végül pedig elveszítettük a bajnokságot. Ilyen kis dolgok sokat jelenthetnek a végeredményben. A szerencse az, amin utólag változtatnék, mivel ha ez a két esemény máshogy történik, négyszeres világbajnok lehetnék, Sebastian pedig kétszeres.”

Alonso az interjúban elmondta, hogy ha „lenne kristálygömböm”, más döntéseket hozott volna meg: talán 2008-ban az ajánlatot tevő Red Bullt választja a Renault helyett. „Ha a Red Bullnál vezettem volna, valószínűleg még több bajnoki címet nyerek, mivel 2010 és 2014 között domináltak. Ebben az esetben azonban sosem vezettem volna a Ferrarinál. Boldog és büszke vagyok, hogy abban a csapatban szerepeltem, minden pillanatra” – jelentette ki Alonso, hogy nem bánja, sorsa máshogyan alakult.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: