DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Aki(mi)nek megvan a véleménye a döntésekről

Az F1-es pilótákra nem hallgatnak a döntéshozás során, a szabályokat pedig teljesen máshogy és máshogy érvényesíthetik egyébként azonos szituációkban – na ez a baja a világbajnoknak!

A Ferrari finn világbajnoka „röhejesnek” nevezte a Formula-1 döntéshozatali, illetve szabályérvényesítési metódusát, miután Max Verstappen agresszíven – s jó pár pilóta véleménye szerint a szabályosság és a sportszerűség határain túlmenően – védekezett vele szemben a Hungaroringen. Ráadásul nem is ez volt a hétvége egyetlen vitatott mozzanata, hiszen Nico Rosberg pole-körével kapcsolatban is sok kérdés merült fel a sárga zászlós szabályt illetően.

„Mindig sokat beszélnek a Formula-1-ben, ezek fele pletyka, a másik felük meg valami más” – kezdte lesújtó véleményét a finn. „Semmi baj a találkozókkal, hiszen ha van céljuk, akkor valahová juthatunk is. De ha ti is ott lennétek a találkozókon, azt látnátok, hogy tíz éve ugyanaz megy. Többnyire a sárga zászlókról van szó és a pálya határairól, meg hasonlókról. Nyilvánvaló, hogy most majd valami másról lesz szó...”

kimi_nemet16_cs



„Néha úgy érzem, hogy ha meghallgatnának minket, akkor talán lehetne változtatni a dolgokon, csakhogy nem mi hozzuk a szabályokat. Elmondjuk a sztorit a mi nézőpontunkból, aztán ki tudja, mi lesz belőle” – mondta a finn, akit arról is megkérdeztek, beszélt-e Verstappennel a történtekről, illetve szerinte az eset kihathat-e a későbbi hasonló incidensek megítélésére:

„Nem, senkivel sem beszéltem. Tulajdonképpen nehéz is lenne megmondani mi lesz legközelebb, talán nem is kerülök többé hasonló helyzetbe, ki tudja... Nem lehet arra támaszkodni, mi történt legutóbb, mert egy más esetet az emberek más szemmel ítélhetnek meg. Ha legközelebb összeérünk, lehet, hogy őt büntetik meg, lehet, hogy engem. Épp ezzel van a probléma, nem tudod valamire azt mondani, hogy így kell viselkedned a pályán, és annak mi lesz a következménye legközelebb. A legközelebbi ugyanis egy teljesen másik történet lehet, na ez a probléma.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: