Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. február 25. vasárnap
F1

Horner: Max nagyszerűen védekezett

Elégedetten távozhat a Red Bull F1-es csapata Magyarországról. Ricciardo dobogója mellett Christian Horner Max Verstappent is méltatta, amiért meg tudta védeni ötödik pozícióját Kimi Raikkönentöl.

A két versenyzőnek köszönhetően a Red Bull alaposan megközelítette a Ferrarit az összetett pontversenyben, hiszen egyetlen pontra kerültek csak a maranellói gárdától. Az energiaitalos alakulat csapatfőnöke ennek megfelelően boldogan nyilatkozott a futam után.  

Horner a fiatal holland pilótája és a Raikkönen közötti csatát idézte fel először: „Nagyszerű versenyzés volt. Tudom, hogy Kimi morgott egy kicsit, de úgy gondolom, hogy Max tökéletesen védekezett. Nem változtatott irányt, csak egy íven ment és remekül zárta le azt. Csak kemény versenyzést mutatott be, amit nézni is jó volt.”

 Dppi_horner_07.24.

A brit szakember rendkívül elégedett a csapata eredményével: „A feladatot teljesítettük ezen a napon. Szép munka volt. Egy ponttal vagyunk a Ferrari mögött a konstruktőrök bajnokságában.”

A csapatfőnök szerint két pilótája a legtöbbet hozta ki a vasárnapból: „Mindkét versenyzőnk nagyon tiszta futamot ment, elérték a maximumot, amit tudnak. A Mercedesek a saját versenyüket futották, de így sem volt izgalom nélküli a dolog.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?