Kimi Raikkönen meglehetősen pozitívan nyilatkozott a Ferrari jelenlegi helyzetéről, egyenesen a Formula-1 legjobb csapatának nevezte a maranellói istállót - abban biztos, hogy képesek lesznek futamot nyerni még 2016-ban.
"Mindig jó érzés visszatérni Silverstone-ba, mert ennek a helynek óriási története van és élvezem a pályát" - mondta a Brit Nagydíj helyszínéről a finn pilóta. "Az időjárás trükkös lehet, de ezzel együtt itt mindig jó versenyezni" - tette hozzá, majd rátért a Ferrari helyzetére is.
"A hozzáállásunk ezen a hétvégén is ugyanolyan, mint bármelyik másikon: péntektől kezdve szeretnénk végigcsinálni a programunkat és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Ez a századik versenyem a Ferrarival, ami nem tűnik igazán soknak, de azért jó pár évet jelent" - emlékezett meg a jeles számról Raikkönen.
"Ez a Formula-1 legjobb csapata, nyertünk egy világbajnoki címet együtt 2007-ben, voltak jó éveink és néhány nehéz is. Nagyon örülök annak, hogy a Ferrari része lehetek, az atmoszféra fantasztikus, mindig húzzuk egymást előre és remélhetőleg visszatérünk a csúcsra" - beszélt a maranellói istállóról Kimi.
"A szezon még mindig nagyon hosszú, minden egyes futamon megpróbáljuk a maximális eredményt elérni. Meglátjuk, hogy hol leszünk majd a szezon végén, de abban biztos vagyok, hogy képesek leszünk idén futamokat nyerni, harcolni fogunk, ameddig csak lehet" - tekintett előre az év hátralévő részére.