DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

A Rosberg-Hamilton párharc 8 kulcspillanata

Az F1-es Osztrák Nagydíjon történt ütközés után kérdéses, mivé fejlődik a két pilóta kapcsolata - összeszedtük, milyen fontos momentumok tarkították kettejük viszonyát az elmúlt évek során.

2014-es Bahreini Nagydíj

Egy futam, ahol mindenki előzött mindenkit, és a két Mercedes sem akart kimaradni a jóból. Nico Rosberg és Lewis Hamilton csatája itt még ömörautózás volt, két gyerekkori jóbarát első igazi összecsapása a pályán - ekkor még mosolyogva fogadták egymás gratulációját a leintés után.

F1 Hamilton vs Rosberg Bahrain GP 2014 from Liver Stoner on Vimeo.

2014-es Monacói Nagydíj

Nico Rosberg utolsó gyorskörén hibázott a Mirabeau-ban, de még így is ő állt a lista élén - a miatta belengetett sárga zászló miatt azonban Hamilton nem tudta befejezni saját körét. Mint köztudott, a pole fél győzelemnek számít a heregségben, így Hamilton joggal érezte dühösen magát.

2014-es Belga Nagydíj

Az első komolyabb csúcspont. A pole-ból induló Lewis Hamilton sikeresen megőrizte első helyét Rosberg előtt a rajt után, a második körben azonban a német már a szélárnyékából kivágva támadta őt a Kemmel egyenesben. A Les Combes-ba fordulva azonban már nem maradt neki hely, a két autó pedig összeért. Rosberg jöhetett szárny-, Hamilton pedig defekt miatt kerékcserére. A koccanás fő áldozata a brit lett, aki fel is adta a futamot, míg Rosberg a második helyen ért célba, hatalmas füttykoncertet kapva a futamon.

F1 Hamilton vs Rosberg Belgium GP 2014 from Liver Stoner on Vimeo.

2015-ös Japán Nagydíj

Nico Rosberg megnyerte az időmérőt, a jobban rajtoló Lewis Hamilton viszont ellentmondást nem tűrően hagyta faképnél az egyes kanyarban - azzal, hogy kicsit rálegyezett riválisára, a német még két helyet veszített. 

F1 2015 Japanese Grand Prix - Highlights from CombinedYoutuber on Vimeo.

2015-ös USA Nagydíj

Nico Rosberg talán legboldogtalanabb második helyét szerezte meg ezen a napon, miután az első kanyarban Hamilton ugyanazzal a kormánymozdulattal húzott rá picit az egyes kanyarban, mint Suzukában. A német a végén a győzelem felé hajtott, de rontott, Hamilton pedig köszönte szépen a lehetőséget, és behúzta a diadalt, vele együtt pedig a világbajnoki címet. A pódiumceremónia előtti sapkadobálás már csak hab volt a tortán...

2016-os Spanyol Nagydíj

Változott a felállás, ezúttal Hamilton nem tudta remekül elkapni a rajtot a pole-ból, így Rosberg elé került az egyes kanyarban - ám a német rossz motorbeállításokat használt, amiért drasztikus lassulásba kezdett a négyes kanyar előtt. Hamilton meglátta a rést, bebújt, csakhogy azonnal a füvön találta magát, és mivel egy F1-es autót nem arra terveztek, hogy a füvön lehessen vele előzni, a brit megcsúszott, és magával rántotta Rosberget is a kavicságyba.

2016-os Kanadai Nagydíj

Ugyanaz a fáma, mint 2015-ben Suzukában és Austinban: Rosberg a külső ívre került, egy leheletfinom kormánymozdulat a német felé, ami épp elég volt ahhoz, hogy a füvön átszánkázva csak a mezőny közepére essen vissza. Az eredmény? Hamilton a győzelemig száguldott, Rosberg pedig kínkeserves ötödik helyet szerzett.

2016-os Osztrák Nagydíj

Az emlék még friss, és nem tudni, lesz-e következménye, hiszen a Mercedesnél csapatutasítást emlegetnek. Lesz, ami lesz, a csapatnak ismét volt mivel takaróznia, akárcsak Barcelonában: amíg ott a motorbeállításra fogták Rosberg lassulását, itt brake-by-wire-problémát állapítottak meg a német Mercedesén, ami pont ott, pont abban a pillanatban lépett fel...

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: