DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Nem a Ferrari a legjobb, ez nem titok

A Scuderia német F1-es pilótája szerint ők fejlődtek a legtöbbet, amire büszkék lehetnek, de azért vannak itt, hogy nyerjenek. A többiekkel nem foglalkoznak, csak a saját munkájukkal törődnek.

Sebastian Vettel az előző két versenyhétvégén egyaránt második helyet szerzett, sőt, mivel előbb Lewis Hamilton, majd Nico Rosberg előzte meg, összességében mindkét Mercedeshez képest javított ezen a két futamon. A négyszeres világbajnok tudja, hogy még nem nyertek idén és azt is, hogy a Mercedes továbbra is a legjobb, de elégedett azzal, hogy folyamatosan közelítenek riválisaikhoz.

Vetteldobogó



"Nagyon keményen dolgozunk és őszintén szólva semmi nem változott" - nyilatkozta Vettel a Ferrari munkájáról. "Továbbra sem igazán törődünk azzal, hogy mit csinálnak a többiek, magunkkal foglalkozunk, próbálunk fejleszteni ott, ahol fejlődnünk kell, gondoskodunk a gyengeségeinkről, próbálunk az erősségeinkre fókuszálni, aztán meglátjuk, hogy ez mire elég" - fogalmazott.

"Azt várjuk, hogy Spielbergben versenyképesek leszünk, de hogy mennyire, azt majd a hétvége folyamán meglátjuk" - tekintett előre. "Néhány pálya karakterisztikája jobban fekszik, mint a másik, úgyhogy bár konkrét számot nem tudok mondani, bízunk benne, hogy közelebb leszünk, mint Bakuban voltunk. Egyértelműen megpróbálunk annál is versenyképesebbek lenni, mint amennyire Montrealban sikerült."

"Ha megnézzük, hogy hol voltunk és most hol vagyunk, azt mondhatjuk, hogy nagy előrelépést tettünk. Nem a mi autónk a legjobb, ez nem titok, de azt akarjuk, hogy összességében a miénk legyen a legjobb. Azt hiszem, hogy minden téren csökkentettünk a hátrányunkat, masszív előrelépést értünk el, szerintem mindenki másnál nagyobbat. Ez büszkeségre ad okot, de nyilván azért vagyunk itt, hogy nyerjünk."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: