DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Rémálom” – több dolog is hátráltatta Alonsót

A pattogás okozta hátfájás és a fékproblémák is megnehezítették Fernando Alonso dolgát a Sao Pauló-i Nagydíjon. A spanyol „rémálomnak” nevezte a futamot, ahol a 14. helyen végzett.

„A szerelőkért fogom befejezni a futamot. Nagyon szép munkát végeztek ma. De ember, annyira fáj a hátam. Ez a pattogás nem normális” – ezek a mondatok hangzottak el Fernando Alonsótól a Sao Pauló-i Nagydíj vége felé a csapatrádión. Az Aston Martin pilótáját a kilencedik pozícióból rajtolva mindössze a 14. helyen intette le a kockás zászló. A spanyol végig küszködött az autóval – amelyet az időmérőn ráadásul össze is tört – a futam után pedig elárulta, hogy nemcsak az autó pattogásával, hanem fékproblémákkal is küzdött Brazíliában.

„Nagyon sok volt a pattogás és a delfinezés a futam második felében. Nem tudom miért, de kemény verseny volt. A pontokon kívül voltunk. Bármilyen más körülmények között valószínűleg kiálltam volna. De a szerelők elképesztő munkát végeztek a futam előtt, hogy felkészítsék az autót a rajtrácsra, szóval miattuk be kellett fejeznem.”



A hátfájásra rátett még egy lapáttal az is, hogy Alonso a futamot megelőzően bélfertőzéssel küzdött.

„Fájdalmas volt, persze. Nagyon sokat készültem a futam előtt, sok ellenőrzés és munka a fizioterapeutával és az orvosokkal annak érdekében, hogy itt lehessek Brazíliában. Mindenki nagyon sokat dolgozott ezért. De vannak emberek sokkal rosszabb helyzetben, mint én, például Valenciában, látjuk azt a sok szörnyű képet… És az embereket szenvedni. Muszáj volt egy pár kört szenvednem értük” – utalt Alonso a hazájában történő áradásokra, amelyeknek következtében Valencia környékén több mint 200 ember vesztette életét a múlt héten.

A pattogás mellett a fékekkel is meggyűlt a baja a kétszeres világbajnoknak. Csapattársa, Lance Stroll rajthoz sem tudott állni a verseny előtt, miután a felvezető körön megpörgött, majd a sóderágyban végezte egy probléma miatt. Alonso elmondta, nála is fennállt ez a gond.

„Azt hiszem, Lance-nak fékproblémája volt a felvezető körön, és nekem is megvolt ez a fékprobléma minden újraindítás után, amikor a fékegyensúly teljesen hátrament. Olyan volt, mintha egy kézifékkel fékeztem volna. Szóval összességében egy rémálom volt odakint. Javulnunk kell a következő három futamra” – értékelt a spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: