DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Button: Fedéllel szebb az autó, mint nélküle

A Red Bull által Szocsiban kipróbált szélvédőről még senki nem nyilatkozott olyan pozitívan, mint a McLaren brit pilótája. Jenson Button szerint az új külsővel egyenesen jobban mutat az autó, mint eddig.

A mezőny tagjait többnyire meggyőzte az aeroscreen névre keresztelt szélvédő, ami az autó felé repülő, esetlegesen elszabadult alkatrészektől óvná meg a pilóták fejét. Szinte minden versenyző azt mondja, hogy a korábban tesztelt halo helyett inkább ezt vezetné be, ám sokak véleményében érződik még az újítással kapcsolatos szkepticizmus, hiszen a megszokás mégiscsak azt diktálja, hogy a pilótafülke úgy az igazi, ha teljesen nyitott.

Jenson Button azonban mindenkit meglepett véleményével az Orosz Nagydíj első edzés napjának végén, amikor azt mondta, a szélvédővel szerelt autónál szebbet még sohasem látott.

Dppi_00116004_014



„Tudják mit? Nekem jobban tetszik ez a kinézet. Szerintem sokkal szebben mutat, mint egy hagyományos Formula-1-es autó. Ha végül beültetjük a gyakorlatba a Red Bull által ma kipróbált dizájnt, pár évvel később visszatekintve már azt fogjuk gondolni, hogy az autók furcsán néztek ki nélküle” - fejtette ki véleményét a McLaren pilótája, aki egy múltbeli élményével is példálózott.

„Régen gyakran néztem az F1-es motorcsónak-világbajnokságot a családommal. Sokáig azok is nyitott fedelűek voltak, de aztán egy idő múlva lezárták a pilótafülkét, és ettől azonnal sokkal menőbbnek néztek ki.”

Buttonnak azonban nincsenek kételyei afelől, hogy a Red Bull sem csupán önzetlenségből tervezte meg ezt a megoldást, szerinte ugyanis a szélvédő körüli légáramlatok irányítása új fejlesztési versenyt fog elindítani a csapatok között, amiben az energiaitalosok máris lépéselőnybe kerültek.

„Biztos vagyok benne, hogy a Red Bull máris rengeteg tesztnek alávetette. Emiatt már most előnnyel rendelkeznek, hiszen tudják, hogy hogyan hat az aerodinamikára, és a tervezésre is nagy hangsúlyt fektettek” - jelezte Button, hogy ő átlát a szitán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: