DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezzel tartotta maga mögött Hamiltont Massa

Felipe Massa, a Williams brazil F1-es pilótája elemezte a Hamiltonnal való csatáját Kínában, beszélt a pilóták vacsorájáról és azt is elmondta, hogy szerinte hol tart most csapata.

Felipe Massa a Motorsport.comon írt a Kínai Nagydíjról, melyben mesélt a kínai szurkolókról, a pilóták vacsorájáról, arról, hogy hogyan tartotta maga mögött Lewis Hamiltont és arról is, hogy szerinte a Williams megőrizte-e harmadik helyét a Mercedes és a Ferrari mögött.

Massa szerint különleges Kínába érkezni, mert itt mások a szurkolók, mint a világ bármely másik pontján. "Ismerem már néhányukat és minden évben ott várnak a hotel előtt, sokszor egy teljes napig is. Ezek a helyzetek általában közös fényképekkel, autogrammokkal, kézfogásokkal zárulnak, de Kínában nem. Itt ajándékok vannak... itt olyan szurkolókról beszélünk, akik jobban ismerik az életemet, mint én magam. Tudják a családtagjaim és a barátaim nevét, idén pedig nem csak én kaptam tőlük ajándékot, hanem például a fiam is" - írta a brazil pilóta.

"Volt egy nagyon jó vacsoránk is a pilótatársaimmal közösen. Furcsának tűnhet, de hiába osztjuk meg a paddockot évek óta, nem igazán ismerjük egymást közelebbről. Amint bemászunk az autóba, csak magunkra gondolunk és mi akarunk lenni az elsők, meg akarjuk előzni az összes riválisunk. Azonban amint levesszük a sisakot, ugyanazok a srácok vagyunk, akik ugyanazokkal a problémákkal küzdenek és ugyanazt szeretnék elérni. A hangulat nagyon nyugodt és békés volt, azt hiszem, hogy a legtöbben jó érzésekkel mentünk vissza a hotelbe" - emlékezett vissza az eseményre Massa.

Massa_1



"A versny utolsó szakaszában a hatodik helyemet kellett megvédenem a keményen támadó Lewis Hamiltonnal szemben. Ugyanolyan abroncsokon voltunk, mert ő egy körrel cserélt hamarabb, mint én és bár voltak gondjai az autójával, ne felejtsük el, hogy az ettől még egy Mercedes. Végül kezelni tudtam a helyzetet és szerintem ennek egyik fő oka az volt, hogy vigyázni tudtam a gumijaimra. Teljesen más íveken autóztam, mint az időmérőn, mert ha nem így tettem volna, az abroncsok (különösen az elsők) nagyon hamar elkoptak volna. Csak akkor nyomtam padlógázt, amikor az autóm már teljesen egyenesben volt és ez kifizetődött, sőt, szerintem ez volt a különbség köztem és Valtteri között, az ő hosszabb etapjai nem igazán sikerültek" - magyarázta a Hamiltonnal való csatáját.

"Összességében a Williams előrelépett 2015-höz képest, de ne feledjük, hogy a riválisok is fejlesztettek. Tavaly év végén a Red Bull-lal csatáztunk a harmadik helyért és szerintem most is ez a szituáció. A Red Bull megmutatta, hogy sokat javult csúcssebesség terén, ezt pedig csak az erőforrásuk javulásának tudom tulajdonítani. Ez beigazolódhat Szocsiban, de a célom természetesen az, hogy előttük maradjak" - zárta gondolatait a Williams pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: