DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sainz: Nincs miről beszélnünk Maxszel

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon egy külön történetet jelentett a Toro Rosso két ifjoncának csörtéje, mely egy felcserélt bokszkiállás és egy koccanás után Max Verstappennek értékes pontjaiba került...

Rémálomszerűen alakult az Ausztrál Nagydíj Max Verstappen számára, hiszen noha a verseny elején a negyedik helyet őrizte sikerrel Lewis Hamilton ellenében, végül a kiállások nem jól jöttek ki neki, a csapat el is rontotta egy kerékcseréjét, nem olyan sorrendben érkeztek a bokszba, mint azt szerette volna, a leintés előtt pedig össze is értek egymással, így az ifjú holland végül csak a tizedik pozícióban zárta a versenyt.

sainz_2016_melb_cs



A Crash.net-nek nyilatkozva Sainz igyekezett elhessegetni azokat a feltételezéseket, hogy az idénynyitón történtek feszültséget szültek volna kettejük közt: „A történtek ellenére sincs semmi problémám Maxszal, semmi sem történt. Ez csak egy újabb verseny volt. A jelenlegi pilótapárosok közül a teljesítményt tekintve talán Max és én állunk a legközelebb egymáshoz, állandóan fél tizeden belül vagyunk, ugyanott tartunk a pályán egy másodperc távolságra egymástól.”

„Szóval ez kicsit meg is nehezíti a dolgokat a csapat számára” – folytatta Sainz. „De úgy gondolom, hogy mindketten elég érettek vagyunk a dolog kezeléséhez, és a jövőben is azok leszünk. Persze az érzelmek felfokozódnak a verseny során, sok dolog zajlik ilyenkor, de visszatekintve a futamra, egyszerűen annyi történt, hogy mindketten kőkeményen harcoltunk. Úgy gondolom, hogy az előzéseket tekintve nagyszerű show-t produkáltunk, csak éppen egyszerűen nem jöttek össze a dolgok.”

A spanyol azt is elmondta, hogy külön megbeszélést nem tartanak a történteket illetően, mivel a verseny után már elrendezték a dolgokat: „Találkoztunk, ahol kiderült, hogy egyikünk sem volt teljesen tisztában azzal, hogy mi történt a versenyen, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond. Nincs semmi olyasmi, ami problémát okozhatna, amiről még beszélnünk kellene a futamot illetően. Egyszerűen csak harcoltunk a pozíciókért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: