DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Fej-fej mellett lehet a Ferrari és a Mercedes?

Egy korábbi F1-es pilóta szerint a két istálló 50-50% eséllyel vág neki a 2016-os szezonnak - a Toro Rosso főnöke szerint azonban a németeknek elég előnyük van ahhoz, hogy idén is domináljanak.

A holtszezon egyik nagy kérdése, hogy a Ferrari mennyire tudja megközelíteni a Mercedest és hogy érdemi harcot látunk majd 2016-ban, vagy ismét Hamilton és Rosberg játssza le egymás között a világbajnoki meccset.

Giorgio Piola szakértő szerint a Ferrari mindenben előrébb lépett az utolsó 2015-ös verseny óta és a módosítások mindenképpen előre fogják vinni a csapatot - a német RTL főnöke, Manfred Loppe szerint hosszú és izgalmas szezon vár ránk, amelyben Sebastien Vettel próbál meg majd bizonyítani. A korábbi Formula-1-es pilóta, Christian Danner is egyetért ezzel, szerinte a Ferrari téli munkája kifizetődik.

HamiltonVettel



"Összességében azt kell mondanom, hogy az esélyek most 50-50%-osak és a vörösök fej-fej mellett lesznek majd idén a Mercedessel. El tudok képzelni egy háromtagú világbajnoki küzdelmet Hamilton, Vettel és Rosberg között." - nyilatkozta Danner. 

Az olasz La Gazzette dello Sport szerint azonban a Mercedes is képes volt előrelépni a tél folyamán - a tudósítás szerint a világbajnok autó karosszériája is változik, ráadásul a felfüggesztést is átalakították. A Gazzetta hozzáteszi: az újítások mellett ott van még a brutális és továbbfejlesztett motor...

A Toro Rosso főnöke, Franz Tost szerint ezek az újítások éppen elegendőek lesznek ahhoz, hogy idén is Mercedes-fölényről beszélhessünk. "A Mercedes annyival a többiek előtt járt, hogy idén is mindenkit maga mögött fog hagyni" - nyilatkozta Tost a német AutoBildnek.

Fogadkozás, ígéret már mindkét oldalon van - az első barcelonai teszt pedig egyre közelít...

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: