DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Így zajlott a rádiózás Hamilton és mérnöke között

A brit F1-es pilóta hiába szerette volna a verseny végéig húzni második etapját, mérnöke lebeszélte róla - Toto Wolff szerint Hamilton még így is nyerhetett volna Abu Dhabiban.

 Érdekes csavart jelenthetett volna a versenyben, ha Lewis Hamilton a saját feje után megy a futam utolsó szakaszában, és az előzetesen kitervelt stratégiával szemben kint marad használt lágy abroncsokon. Nico Rosberg annak rendje és módja szerint időben, a 32. körben megejtette második kiállását, Hamilton viszont - annak érdekében, hogy kevésbé kopott abroncsain a verseny végén támadni tudjon - elnyújtotta azt. Egészen addig, amíg felvetette Peter Bonningtonnak, hogy megpróbálja egy cserével teljesíteni a versenyt.



18 körrel a vége előtt ez nem lett volna ördögtől való döntés, de mérnöke szinte beparancsolta a bokszba, mint az az alant lévő beszélgetésből kiolvasható. Hamilton bejött, és lágy gumikat raktak fel az autójára, annak ellenére, hogy Sebastian Vettel 15 körön keresztül szuperlággyal autózott a leintésig, utolsó etapjában pedig két autót is sikerült megelőznie.

„Először is, Lewisnak minden opciót megadtunk, hogy kiválassza, melyik gumit szeretné. Ez fontos volt a rajongók számára” - idézte Toto Wolffot a Motorsport.com. „Mivel nem tudott dönteni, és a szuperlágyak csak 7-8 kört bírtak ki, a könnyebbé váló autó ellenére is lágy gumikról határoztunk a garázsban. Nagyon sok vita folyt erről közte és a versenymérnöke között, melyet nem tudom, hogy adásba vágtak-e. Azt akartuk, hogy esélye legyen a győzelemre, de nem volt meg hozzá a tempója - ő döntött így.”

Íme, a szóbanforgó rádióbeszélgetés:

PB: Még 18 kör van hátra, szerintem ragaszkodnunk kellene a keményebb abroncsokhoz, tartósnak bizonyulnak.

LH: Ha most visszaveszek a tempóból, és vigyázok a gumikra, milyen lassan kell mennem a végéig?

PB: Szerintem ezt lehetetlen megcsinálni.

LH: Kérlek, adjátok meg az adatokat!

PB: Nem éri meg a számokon gondolkozni, kockázatos, és garantálom, hogy nem lenne meg az eredménye.

LH: Azért csak nézzétek meg, ezek a gumik még mindig jóknak tűnnek.

PB: A távolság már 11 másodpercre csökkent, így utolérne és megelőzne minket.

LH: Akkor hívjatok ki srácok, friss gumikért.

PB: Adj bele mindent, Lewis.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: