DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottas: Nem tudom, Kimi mit gondolhatott

Egyértelműen Kimi Raikkönen nyakába varrja a kettejük közötti oroszországi ütközést Valtteri Bottas, aki szerint a finn F1-esnek esélye sem volt megelőzni őt, hiszen túl messze volt a 3-as kanyarban...

Az Orosz Nagydíj egyik legemlékezetesebb jelenete a két finn versenyző, Valtteri Bottas és Kimi Raikkönen ütközése volt, melynek eredményeként a harmadik helyet pillanatokkal korábban megszerző williamses kiesett a versenyből, míg Kimi Raikkönen sérült autóval célba ért ugyan, de végül megbüntették, s így csak négy pontot szerzett. Az egészből a csapata története harmadik, s saját karrierje ötödik dobogóját szerző Sergio Perez profitált elsősorban.

bottas_kimi_szocsi_w



Aligha meglepő, hogy az idei második dobogós helyétől elütött Bottas nem volt elragadtatva idősebb kollégája manőverétől: „Miután megelőztem Perezt, s megközelítettem a négyes kanyart, a csúcspont felé fordulva kaptam egy ütést hátulról. Ennyi történt. Nagy csalódás ez, tönkretette a napomat, de elmondhatom, hogy nyugodtan nézhetek a tükörbe, s jelenthetem ki, hogy nem az én hibám volt.”

„Nem vártam tőle egy ilyen manővert, de már megtörtént, nulla pont, nagy csalódás...” – mondta Bottas, aki egyértelműen Raikkönent hibáztatja a történtekért: „Normálisan közelítettem meg a kanyart, hiszen a hármasban még egészen messze volt, s ez azt jelentette, hogy ha tartom a normális vonalat, akkor semmiképpen sem előzhet meg. Szerintem kissé túlzásba vitte, persze vékony a határvonal, ami ezt megítéli, de ez így túl sok volt.”

„Nem is tudom, milyen gondolat állt a manőver mögött: az utolsó körben ott és ilyen messziről...? Pedig addig a pontig nem volt rossz verseny, hiszen az utolsó körben harmadik voltam. Nagy kár, hogy ez lett a vége...”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: