DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 9. csütörtök
F1

Briatore: Már 2005-2006-ban erről kérdezgettek

Nem érti a Renault kiszállásáról szóló örök spekulációt a tanácsadó Flavio Briatore. Megvédte a motorprogram leállítását, az Alpine-Mercedes név miatt pedig nem aggódik.

Évek óta visszatérő téma az Alpine formájában csapatot működtető Renault konszern esetleges kiszállása a Formula-1-ből. A motorsportprogram háza táján történt nagy horderejű hírt, a Viry-Chatillon-ban készülő erőforrás gyártásának leállítását is úgy értelmezték, mint a csapat eladásának előszelét.

„Nem értem ezeket a spekulációkat” – reagált a Renault tanácsadója, Flavio Briatore az Auto Motor und Sportnak. Az alakulatot 2009-ig csapatfőnökként vezető, majd hosszú, kényszerű kihagyás után visszatérő olasz egyik első lépése volt a motorprogram bezárása.

„Mióta a Renault-nál vagyok, ugyanezeket a kérdéseket teszik fel. Már amikor 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet nyertünk, arról kérdezgettek, hogy a Renault akar-e maradni a Formula-1-ben” – folytatta Briatore.



Azt is cáfolta, hogy a Renault szűkmarkúan bánna versenycsapatával – maga Briatore azonban annak a híve, hogy a pénzt nem szabad szórni.

„Az igazság, hogy mindig megkaptam a Renault-tól, amire szükség volt. Értékelték, hogy gondosan bánok a pénzükkel. A hatékonyságban hiszek, ezért spórolok minden területen, amely nem teszi gyorsabbá az autót. A franciák nyerni akarnak, de saját motorral nem nyerünk, ez ilyen egyszerű. Ha nyerni akarunk, akkor fel kell adni területeket, ahol nem vagyunk versenyképesek” – magyarázta az F1-es motorrészleg bezárását.

A saját motor hiánya azt a furcsa helyzetet fogja eredményezni, hogy az Alpine-Renault Alpine-Mercedesszé válik, egy rivális nevét viseli. Briatore a McLaren példájával érvelt, miszerint a motorszállítók manapság nem jelennek meg a közbeszédben.

„A McLaren Mercedes-motorral lett világbajnok, de hányszor olvastuk vagy hallottuk, hogy a McLaren-Mercedes világbajnok lett? Én egyszer sem. A Haast is Haasként emlegetik, nem Haas-Ferrariként” – fejtette ki Briatore.

Ha hihetünk az argentin sajtónak, a veterán tanácsadó újabb nagy dobása a motorváltást követően Franco Colapinto leigazolása lehet: a hírek szerint az argentin 2025 folyamán ülést kaphat a csapattól.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: