DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Mit jelent Briatore az Alpine számára?

A francia F1-es csapat új főnöke arról beszélt, hogy a mindent tudni akaró Flavio Briatore sokkal többet tesz hozzá az istálló működéséhez, mint azt kívülről gondolni lehetne.

A jelenlegi Alpine istálló két jogelődjénél is komoly sikereket elérő Flavio Briatorét néhány hónappal ezelőtt reaktiválta az enstone-i F1-es alakulat, ahová nem sokkal később érkezett meg F1-es csapatfőnökként Oliver Oakes, akit a RacingNews365 munkatársa arról kérdezett, hogy milyennek ismerte meg a közös munka során az olasz szakembert.

oakes



Az autóversenyzőből lett brit sportvezető elmondta, hogy korábban nem ismerte közelről Briatorét, most viszont bőven be tudta pótolni ezt: „Ő már győzött az F1-ben, sikeresek az F1-en kívüli vállalkozásai is, szóval nagyon gyorsan rájössz, hogy ő egy olyan ember, aki elkötelezett, aki nyomul előre, és nem mondanám, hogy nem fogad el kompromisszumot, de tenned kell érte.”

„Nekem ez tetszik. A vele való napi munka végül is intenzív, de jó, mert van ott valaki, aki ugyanúgy gondolkodik, akivel meg lehet vitatni az ötleteket” – mondta Oakes, majd így folytatta: „Sokkal többet hoz, mint az emberek gondolnák, pusztán azért, mert annyira elkötelezett Enstone iránt, és ez nagyszerű.”

briatore-ivan-1

„Így mindig van mellettem valaki, aki segít, ha nem is csatázni, de mindenesetre együtt tolja veled a szekeret, ami szerintem fontos. A nagy sportszervezetekben szükség van arra, hogy az összes vezető összhangban legyen és együttműködjön. Az idő majd megmutatja, de szerintem ez nagy előny lesz a következő egy, két közös évben.”

Noha Briatore jócskán túl van a hetvenen, Oakes leszögezte, hogy ez mit sem érződik a hozzáállásán és munkája intenzitásán: „Rögtön az FP1 után tudni akarja, hogy milyen volt az autó, otthonról nézi, még ha nincs is ott a pályán. Hetente egy-két napot Enstone-ban van, hogy ellenőrizze a dolgokat” – mondta, majd így folytatta:

briatore-ivan-2

„Szóval a dinamika úgy működik, hogy együtt vagyunk ott, és szerintem ennek így is kell lennie, mert úgy nem megy, ha csak úgy beugrasz, vagy megpróbálsz havonta egyszer beugrani. Ez így nem fog működni. Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hogy időt áldoz arra, hogy támogasson engem, és a csapatot is előrébb vigye.”

S hogy ki a főnök? Oakes igyekezett tisztázni a helyzetet: „A vezetés az én hatásköröm, de összhangban tesszük a dolgunkat. Szerintem bárki, aki ismeri őt, tudja, hogy kimondja, amit gondol, ls ez jó. Szerintem mindketten nagyon nyitottak vagyunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: