DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Force India: Nem kérünk az ügyfélautókból

A silverstone-i gárda helyettes csapatvezetője, Bob Fernley szerint lenyugodtak a kedélyek az ügyfélautókkal kapcsolatban - szerinte a megvalósulása katasztrófával érne fel.

Az elmúlt egy évben leggyakrabban a brit volt az, aki felemelte a hangját a nagycsapatok ellen, azóta, amióta úgy kívántak javítani a kiscsapatok anyagi helyzetén, hogy ügyfélautókat biztosítanak számukra. A Ferrari és a Red Bull ki is fejezte egyetértését az ötlettel kapcsolatban, de nyáron elcsendesedtek a téma korábbi felszólalói. „Úgy gondolom, hogy az ügyfélautós kezdeményezéstől távolabb kerültünk, ezért tűnik csendesebbnek a helyzet. De ha visszatér, akkor mindannyian felemeljük majd a hangunkat” - idézte Fernleyt a Sky Sports F1 honlapja.



A Force India szerint nem ügyfélautókkal kellene segíteni a kisebb gárdákon, hanem újra kellene gondolni a bevételek elosztását. „Az ügyfélautók a szenvedő csapatok helyzetének egyik megoldását jelentette, de jelenleg viszonylag stabil helyzetben vagyunk. Mindazonáltal dolgozunk kell az anyagi helyzetünk javításán, viszont el kell kerülnünk az olyan ötleteket, mint az ügyfélautóké. Egyébként is hosszú lenne az út odáig. Nem hiszem, hogy lennének erre konkrét tervek, és ha azt irányt választanánk, az katasztrófa lenne a Forma-1 számára.”

Amíg a Caterham és a Marussia csődje után a Force India és a Sauber körül keringtek az anyagi helyzetüket illető hírek, az utóbbi hetekben a Lotus háza tájáról érkeznek aggasztó információk. A Magyar Nagydíjon csak késve kezdhették meg a programjukat a Pirellivel való szembekerülés miatt, majd augusztusban Bernie Ecclestone fizette ki az enstone-i gyár 400 dolgozóját. Legutóbb Charles Pic perelte be őket, és csak tetézi a problémákat, hogy még nem került pont a Renault-felvásárlása, ugyanis ebben a bizonytalan időszakban Pastor Maldonado szponzora, a PDVSA 50 millió dollárnak megfelelő összeget tart vissza a csapattól.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: