DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ericsson: Ez az első igazi szezonom az F1-ben

A Sauber pilótája tavaly mutatkozott be a Caterhammel, akkor viszont nem volt esélye érdemi eredményekre. Jelenlegi csapatával, amely jövőre is megtartja őt, meg tudja mutatni, mire képes.

Több mint 20 év elteltével indult újra svéd versenyző a királykategóriában Marcus Ericsson formájában 2014-ben, a pilótát kétségtelenül jelentős szponzorai segítették a Caterham ülésébe, majd idén a Sauberébe, amely csapat a következő szezonra is meghosszabbította szerződését. A svájci istállóval a pilóta három alkalommal végzett a pontszerző helyek között, végre pedig úgy érzi, nem csupán a létszám szinten tartása miatt van a bajnokságban.



Mikor arról kérdezték, mi a legnagyobb különbség a Caterhamnél és Saubernél való versenyzés között, viccelődve így válaszolt: „Az, hogy itt versenyképes autóm van! A csapat nagyobb, tapasztaltabb, ezt pedig érzed, amikor az emberekkel dolgozol együtt. Természetesen versenyzőként igazán nehéz volt tavaly a Caterhammel, mert annyira messze volt a középmezőnytől, így pedig lehetetlen megmutatni magad” – fordította komolyra a szót.

„Idén a Sauberrel olyan helyzetben vagyunk, hogy többé-kevésbé minden hétvégén harcolhatunk a pontokért, ami nagy különbséget jelent. Más emberekkel versenyzünk, különböző stratégiákat próbálunk ki, kerék kerék ellen megyünk különböző fiúkkal, ami segített abban, hogy fejlődjek, és megmutathassam, mire vagyok képes.”

Habár a Caterhamben töltött csonka évre nehéz időszakként emlékszik vissza, azt elismeri, fontos szerepet játszott fejlődésében. „Gyerekként a Formula-1-ről álmodsz, az első néhány versenyed pedig mindig nagyon különleges. Jót tett nekem az a szezon, a tapasztalat. De bizonyos tekintetben ez az első szezon, amikor versenyzek a Formula-1-ben, nem csak részt veszek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: