DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Feróék is a Magyar Nagydíjon csapatják

Többek között a Beatrice, a Wellhello és Magna Cum Laude is azon hazai sztárzenekarok között lesznek, akik fellépnek a 30. évfordulóját ünneplő júliusi Magyar Nagydíj hétvégéjén.

„A 30. Magyar Nagydíjon az autók mellett fontos szerepet fog játszani a zene is” – kezdte Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója a szerdai, alkalomhoz illően a budapesti Hard Rock Caféban tartott sajtótájékoztatón. „A Hungaroring a világon a harmadik pálya, ahol ennyi nagydíjat rendeztek megszakítás nélkül. Az utóbbi években sokat dolgoztunk azon, hogy minél több magyar rajongót vonzzunk az eseményre, sikerült elérni az esetenként 30 százalékos arányt is. Szintén nekik szeretnénk kedveskedni ezzel a koncerttel, amelyen az elmúlt 30 év magyar zenei életének fő alakjai lépnek fel.”



A koncertet a nagydíj pénteki napján (július 24.), 18 órakor tartják majd, a tervek szerint 4 és fél óra hosszan, a színpadot pedig a Hungaroring külső, nagy parkolójában állítják fel. Részt venni a Magyar Nagydíjra szóló belépővel lehet, de regisztrálni is szükséges, mivel biztonsági okok miatt a nézők létszámát körülbelül 10 ezer főben maximalizálták. Gyulay ehhez kapcsolódóan hozzátette, a jegyeladások jobban haladnak, mint egy évvel ezelőtt ugyanekkor.

„Boldog vagyok ezzel a névsorral” – mondta a koncertben közreműködő Magneoton kiadó ügyvezető igazgatója, Joós István. „Az eredeti elképzelés a ’30 év, 30 sztár’ ötlete volt, de mivel ebben az esetben mindenkinek csak egy-két szám jutott volna, több nevet kihúztunk róla, és elkezdtünk blokkokban gondolkodni.”

A koncertet a fellépő formációk legújabbika, a Wellhello indítja, őket követi a Beatrice, továbbá a „Charlie és barátai” névre keresztelt csapat Charlie-val, Demjén Ferenccel, Tóth Verával és Radics Gigivel. Somló Tamás és Lerch István is színpadra lép, a koncertet pedig a Magna Cum Laude zárja. A műsorvezetésről DJ Dominique (Várkonyi Attila) gondoskodik, magyar és angol nyelven egyaránt. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: