DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sainz: Új Senna? Le tudom győzni!

A Toro Rosso „másik” újonca nincs könnyű helyzetben egekig magasztalt F1-es csapattársa, Max Verstappen mellett. Hisz benne, hogy le tudja győzni a jóval nagyobb figyelmet kapó hollandot.

Pontok terén egyelőre egálban van a Toro Rosso két újonca, malajziai hetedik helyével Verstappen ugyanúgy hat egységet gyűjtött, mint az első két futamon elért kilencedik és nyolcadik pozíciójával Sainz, habár kettejük közül a háromszor műszaki hiba miatt kieső holland tinédzser szezonja indult balszerencsésebben. Verstappen jó tempója megerősítés a benne bízóknak, hogy nagy jövője lehet a kategóriában, a kissé háttérbe szorított Sainz viszont a pályán válaszolna.

„Azt mondják, hogy ő az új Senna. De nagyon nehéz megítélni ma az F1-es versenyzők minőségét” – idézi a GMM a 20 esztendős spanyolt. „Csak a csapattársaddal lehet összehasonlítani téged, vezetés szempontjából pedig Max és én hasonlóak vagyunk. Ő nagyon erős, és az is igaz, hogy a sajtóban többet beszélnek róla, mint rólam. Emiatt egy kicsivel több nyomás van rajtam, de mindig is úgy gondolom, hogy le tudom győzni őt.”



Max Verstappen a csapaton belüli rivalizálás helyett épp azt hangsúlyozta ki egy nyilatkozatában, milyen gördülékenyen kijönnek egymással. „Nagyon jó a viszony Carlos és köztem. Úgy gondolom, ez nagyon fontos. Jól tudunk együtt dolgozni, és fejleszteni az autót.”

A Toro Rosso eddig meggyőzően teljesít anyacsapatával, a Red Bull-lal szemben, egyes versenyeken jobb tempót diktáltak náluk, Sainz azonban tudja, a versengés nem tarthat örökké, a két alakulat forrásai ugyanis nagyon egyenlőtlenek. „Az ő költségvetésük 400 millió euró, a miénk 100. Sokszor előfordul, hogy a szezon első négy versenye nem ad jó előrejelzést arra, mi történhet később. Célunk az ötödik hely” – mondta a spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: