DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Hamilton odaszúrt Vettelnek és Alonsónak

Lewis Hamilton saját elmondása szerint abban különbözik az F1-es mezőny másik két nagy sztárjától, hogy ő maga még sohasem kért első számú státuszt csapatától, míg Sebastian Vettel és Fernando Alonso igen.

A sanghaji események és a Mercedes két pilótájának nézeteltérése után ismét terítékre került a médiában, hogy a csapat tervez-e csapatsorrendet felállítani két pilótája között. Ez a tavalyi évnél indokoltabb lehet idén, hiszen a Ferrari közelsége miatt előfordulhat, hogy egyik versenyzőjüket fel kell majd áldozniuk a másik előnyösebb taktikája és győzelme érdekében, a kedvezményezett pozíciójára pedig az istálló tavalyi világbajnoka, az idén is jobban álló Lewis Hamilton lenne a kézenfekvő választás.

hamilton vettel ecclestone



Toto Wolff a napokban azonban kijelentette, hogy a csapatnál továbbra sem szándékoznak senkit előnyben részesíteni, most pedig maga Hamilton is megerősítette, hogy nem vágyik kivételes elbánásra Nico Rosberggel szemben - mint ahogy korábban sem kért ilyet, ellenben néhány riválisával.

„Én soha, soha, soha nem kértem olyan záradékot a szerződésembe, amely feljogosítana az első számú státuszra” - hangsúlyozta, majd odaszúrt kollegáinak. „Sebastian megkapja ezt. Fernando mindig kéri. De én egyetlen egyszer sem kértem még ilyet.”

„Úgy akarom legyőzni a csapattársam, hogy a legjobb teljesítményét nyújtja mellettem, és akkor legalább tudni fogom, hogy hol is állok. Sohasem vágytam arra, hogy valaki hátrakötött kézzel versenyezzen, és úgy győzzem le, aztán pedig ennek örüljek. Tudom, hogy sokakat ez boldoggá tenne, de én nem tartozok közéjük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: