DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönen és a Ferrari: Soha jobban!

A Jégember 2007-ben világbajnok lett a Ferrarival, előtte a McLarennel és a Lotusszal is kifejezetten szép éveket élt át, a mostani szezon első három versenye után azonban állítja, soha nem érezte még magát olyan jól egy csapatnál, mint idén a maranellóiaknál.

Ebben persze nyilván több minden közrejátszhat, az új elnöktől és csapatfőnöktől kezdve az új csapattárson és a versenyképes autón át addig az egyszerű tényig, hogy néhány hónapja boldog édesapaként tengeti napjait. Érthető, hogy boldog.

„Azt kell, hogy mondjam, hogy amikor először versenyeztem a Ferrarinál, akkor is nagyon szép napokat éltem át, és akkor is jó volt itt a légkör. De az idei év minden tekintetben a legjobb, amiben valaha részem volt. Ahogy együtt dolgozik a csapat, amilyen az atmoszféra és ahogy működnek a dolgok – minden csodálatos! Azt hiszem, ez sok mindent elmond. Nagyon boldog vagyok” – mondta el Kimi, akinek a szájából ez tényleg nagy szó, mert ha valaki, akkor ő aztán tényleg ritkán ragadtatja el magát efféle érzelemnyilvánításokra.



A finn pilóta tavaly nyáron még erősen fontolgatta, hogy ez év végén visszavonul az F1-ből, miután lejár a szerződése, ám az Autosport munkatársa most nekiszegezte a fentiek alapján jogosnak tűnő kérdést: a jó forma és a jó hangulat együttesen további maradásra bírják-e? „Ez a csapat döntésén múlik, úgyhogy ezt tőlük kellene megkérdeznetek. Az idő választ ad erre a kérdésre. Én elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgaink alakulnak” – hangzott a szűkszavú válasz.

A négyszeres világbajnok csapattárs, Sebastian Vettel mindenesetre nem félti Raikkönent, szerinte a finn abban az esetben is könnyedén találna magának új csapatát, ha a Ferrari vezetői netán úgy döntenének, az év végén megválnak tőle. 

„Szerintem nagyon-nagyon jó munkát végez. Nem ismerem a szerződése részleteit, de szerintem az ő kezében van a döntés, hogy folytatni akarja-e az F1-ben. Ha igen, akkor biztosan találna magának másik csapatot is, mert sokan vágynak egy olyan gyors és tapasztalt versenyzőre, amilyen ő. Persze, ha nem akar maradni, akkor úgyis menni fog” – nyilatkozta csapattársáról és egyben jó barátjáról Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: