DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„A Ferrarinak nem hiányzik Alonso”

Így vélekedik egykori csapattársa, Jarno Trulli, aki a spanyol pilóta nehéz személyiségére hivatkozik. Csapatfőnökként ő is Vettelt választaná. A német győzelmére azonban egy fillért sem tett volna.

A Ferrari istálló történetében új fejezet kezdődött el. 2010 óta Fernando Alonso küzdött azért, hogy bajnoki címet szerezzen az olasz csapatnak, a Red Bull-lal domináló Sebastian Vettelt azonban nem sikerült legyőznie. 2015-ben épp Vettel lett Alonso utódja, és már második versenyén, Malajziában futamot tudott nyerni, ami a kétszeres világbajnoknak utolsó másfél évében nem jött össze.

„Sebastian üdeséget hozott újra a csapatba, ami azelőtt eltűnt, mivel nem a legjobb volt kapcsolatuk Alonsóval” – mondta az olasz Tuttosport lapnak Jarno Trulli, aki több mint tíz éve, még a Renault színeiben versenyzett az ifjú Alonso csapattársaként. „Dolgoztam együtt vele. És az elég nehéz. Most, csapatvezetőként én is Vettelt választanám.”



A 40 esztendős olasz, aki saját istállójában versenyez a Formula-E-ben, őszintén meglepődött, hogy Vettel ilyen hamar győzelemre vitte új alakulatát. „Erre egy fillérben sem fogadtam volna a szezon kezdete előtt. Innentől elkezdhetnek a Mercedes nyakában loholni. Azt gondolom, ez a Mercedest is meglepte, de úgy érzem, vannak még kijátszandó kártyáik a következő versenyen. Az a nagydíj sokat el fog árulni nekünk.”

Alonso már korábban is kijelentette, nem irigykedik Vettelre a győzelemért, miközben a McLarennek célba érnie sem sikerült Sepangban. „A Ferrari előrelépett, igen. De elég lenne ez ahhoz, hogy rendszeresen legyőzzék a Mercedest? Nem hiszem” –vélekedett az erősorrendről az El Mundo Deportivo lapnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: