DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Manor-főnök nem Ecclestone helyére pályázik

Többen azt sejtik, a befolyásos üzletember ezzel a céllal kezdett első F1-es vállalkozásába. Elárulta, a Manornál csak átmenetileg vállal kulcsszerepet, habár később is a csapat része marad.

Justin King, a Sainsbury’s szupermarketlánc korábbi vezetője ideiglenes elnöki pozícióban segíti a Manor visszatérését a Formula-1-be – azelőtt úgy gondolták, ő azok egyike, aki befektetett a megújult csapatba, tévesen. Kinget korábban Bernie Ecclestone lehetséges utódjaként nevezték meg, de kijelentette, kizárólag a kiscsapat érdekében vállal szerepet a sportban.

 „Mindig is tisztességes voltam, sosem jelentkeztem olyan állásra, ahol nem volt üresedés, itt pedig nincsen üresedés” – mondta Justin King az Autosportnak a Manor szerdai sajtótájékoztatóján. „Az a szándékom, hogy valami mással foglalkozzak, mint eddig. Dolgozok néhány ügyön, a Manor miatt vagyok érdekelt a sportban. Megértem az embereket, hogy kapcsolatba hoztak ezzel a pozícióval a fiam miatt” – utalt Jordan Kingre, aki idén már a GP2-ben versenyez.



King feladata az lesz, hogy menedzselési tanácsokat adjon az istállónak, köztük az új tulajdonosnak, Stephen Fitzpatricknek. Hosszabb távú terveit is ecsetelte.

„Kiváló a támogatás a rajongói bázistól. Ezt erősíti a valódi vágy, hogy az F1-ben legyünk, és hogy a Manor hamarosan újra a történet része lesz. Számomra nagyszerű eredmény, hogy szerepem lehetett abban, már ilyen messzire jutottunk, és beleegyeztem, hogy időszakosan elnök leszek. Amikor elhagytam a Sainsbury’st, úgy éreztem, újabb nagy feladat vár rám. De találni akarok egy állandó elnököt. Azután nem ügyvezető igazgató leszek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: