.jpg)
A brit pilóta 1929-ben, ezen a napon született Londonban született. A fiatal Graham hosszú ideig evezéssel foglalkozott, a technika csak később ejtette rabul. Nem is csoda, hiszen amikor 16 éves korában vásárolt egy motort, azonnal balesetezett is vele, amint a forgalomban egy álló autóba rohant. Az ütközés során combcsonttörést szenvedett, aminek következményeként élete hátralévő részében a bal lába valamivel rövidebb volt, mint a jobb.
Az sem sugall még sikeres autóversenyzői karriert, hogy vezetői jogosítványát is csak 24 éves korában szerezte meg. Ám amikor váratlanul lehetőséget kapott, hogy néhány körre szórakozásból kipróbáljon egy F3-as versenyautót a Brands Hatch-i pályán, azonnal érdekelni kezdte a száguldás. Jelentkezett egy versenyzői iskolába, ahol szerelőként dolgozott, de szabadidejében a vezetésre is volt lehetősége. Idővel kisebb versenyeken is rajthoz állt, így hozta őt össze a sors Colin Chapmannel, aki ekkoriban éppen saját csapatának, a Lotusnak a megalapításán fáradozott. A mindig jó meggyőzőerővel rendelkező Hill rávette őt, hogy szerelőként csatlakozhasson a csapathoz, de nem árult zsákbamacskát, hiszen szakértelmének köszönhetően hamar az egyik legértékesebb alkalmazott lett, és mivel a vezetés is érdekelte, olykor a saját keze által épült autókat is kipróbálhatta.
Chapman 1958-ra úgy érezte, a Lotus készen áll a nagy ugrásra, a Formula-1-es részvételre. A Monacói Nagydíjon először gördültek pályára a legendás zöld festésű autók, az egyiknek a volánjánál pedig maga Graham Hill ült, aki immár a csapat teljes értékű versenyzőjeként teljesített szolgálatot. Az első két szezon azonban csalódást hozott. Hill 15 futamból mindössze négyen látta meg a kockás zászlót, és autója hiába mutatott olykor ígéretes tempót, ha emellett rendkívül megbízhatatlan is volt. A brit ezt a tehetetlenséget megelégelve 1959 végén hátat fordított a csapatnak, és a konkurens angol istállóhoz, a BRM-hez igazolt.
Eleinte ez rossz döntősnek bizonyult, hiszen míg a Lotus a következő évben már győzelemre is képes volt, a BRM gödörbe került, így újabb két éven át itt sem termett sok babér az ambiciózus Hill számára - noha első dobogóját meg tudta szerezni a hollandiai Zandvoortban.
1962-re négyről nyolchengeres motorokra váltott a csapat, ami meghozta számukra a várt hatást. Hill a középmezőnyből hirtelen a fő esélyesek közé lépett elő - a szezonnyitón, ismét Hollandiában első alkalommal állhatott a dobogó tetejére, ezt pedig további két győzelemmel fejelte meg a Nürburgringen és Monzában. Az utolsó futamon, Dél-Afrikában még a skót Jim Clarknak volt egy halvány esélye arra, hogy megfossza őt a bajnoki címtől, ám Clark Lotusát ismét technikai hiba állította meg, így Hill kényelmesen és megérdemelten sétálhatott el a végső győzelemmel.
Nem látva okot a váltásra még további négy évig a BRM-mel maradt, ahol csapattársa, Richie Ginther mellett könnyedén ő maradhatott az elsőszámú pilóta. A győzelmek tovább jöttek, ám sorozatban három éven keresztül ezek csak a pontverseny második helyére voltak elegek a végelszámolásnál. Kétszer az érinthetetlen Clarkkal szemben maradt alul, 1964-ben a Ferrarival John Surtees múlta felül - ez a vereség különösen frusztráló volt Hill számára, hiszen a szezon során ő gyűjtötte a legtöbb pontot, ám az akkoriban érvényben lévő szabály miatt a tíz futamból csak a legjobb hat eredmény számított bele az összetettbe, és csupán emiatt maradt egy ponttal alul riválisával szemben.
1966-ra megérkezett a generációváltás szele a BRM-hez, hiszen Hillnek egyre inkább kezdett a fejére nőni a szárnyait bontogató Jackie Stewart, ezért idejét érezte a váltásnak. 1967-re visszatért első csapatához, a Lotushoz, ahol korábbi riválisa, Clark mellett kellett helyt állnia.
Az első együtt töltött évük nem sikerült jól, Hill csak a 7. lett a bajnokságban, míg Clark négyszer is nyert, ám a műszaki hibák őt is megfosztották a végső győzelemtől. 1968-at ismét a skót kezdte jobb formában, hiszen megnyerte a szezonnyitót, ám azt ezt követő tragikus események alaposan felforgatták a csapat életét. Clark egy F2-es versenyen halálos balesetet szenvedett Hockenheimben, s a Lotus elvesztette vezető alakját. Az összetört Chapman helyett Hill próbálta ráncba szedni a személyzetet a Spanyol Nagydíj előtt, amit végül sikerült is megnyernie. A történtek egyúttal nagy lehetőséget is adtak számára, és ezt megragadva végig is vitte az istálló harcát, így a háromesélyes szezonzárót megnyerve másodszor is bajnokká koronázták.
1969-ben egy másik nagy tehetség, Jochen Rindt árnyékába került, ám így is sikerült ötödik alkalommal megnyerte a Monacói Nagydíjat, amelynek specialistájává vált az évek során. Nem véletlen, hogy a Mr. Monaco becenevet ragasztotta rá a közönség. Hill azonban nem csak itt, hanem más versenysorozatokban is eredményesen mérette meg magát. Máig ő az egyetlen ember, akinek sikerült megszereznie az autósportok mesterhármasát, azaz megnyerte az F1-es világbajnokságot, az amerikai Indianapolis 500-at, és a Le Mans-i 24 órás versenyt.
A ’69-es USA Nagydíjon aztán csúnya balesetet szenvedett, miután egy megcsúszáskor kicsatolódott a biztonsági öve, amelyet már nem is tudott visszakapcsolni. Így haladt tovább, ám vesztére nem sokkal később defektet kapott, kirepült az autójából és komoly sérüléseket szerzett mindkét lábán. A következő szezonra felépült, de már nem volt a régi.
Az általános vélemények szerint Hill jóval hosszabbra nyújtotta karrierjét, mint arra szüksége lett volna. Egészen 1975-ig versenyzett, de a dobogóra többé nem tudott felállni. 1973-ban saját csapatot alapított Embassy Hill Racing néven. Az egyik autót ő maga vezette, de a sikertelenség ellenére is sokáig kitartott. Akkor lett végleg elege, amikor ’75-ben a kvalifikációhoz szükséges időt sem tudta megfutni kedvenc pályáján, Monacóban. Ennek hatására 18. F1-es szezonjában azonnali hatállyal felhagyott a versenyzéssel, s ehelyett csapatának irányítására és felfedezettje, Tony Brise karrierjének egyengetésére koncentrált.
Sajnos új élete nem tartott sokáig. Még ugyanazon év novemberében egy franciaországi tesztről utaztak haza helikopterrel, amit Hill vezetett, a fedélzeten pedig a csapat több vezető személyisége mellett Brise is ott volt. Sűrű ködben készült a landolásra, ám valami balul sült el, így a gép lezuhant, és minden utasa életét vesztette. A tragédia nyomán istállója is megszűnt, ám Graham Hill emléke még sokáig élt a rajongók szívében.
Halálakor 15 éves volt fia, Damon, aki 1996-ban maga is F1-es bajnoki címig menetelt. De ez már egy másik történet...
