DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ricciardo: Érdekes dolgot hallottam az új autóról

A Red Bull ausztrálja a csapat élharcosaként vág neki 2015-nek, és reméli, hogy sikerül ott folytatnia, ahol tavaly abbahagyta. Mi több, az új autóról is elárult egy-két dolgot.

Tavaly már bizonyította, hogy képes megállni az élmezőnyben is a helyét, így a Red Bull bátran bízta Daniel Ricciardóra a csapat nem hivatalos első számú pilótai státuszát. A 2014-ben három győzelmet arató, mindgi mosolygós perthi srác optimista az előtte álló szezont illetően – vasárnap ő viheti pályára először a törésteszten túleső RB11-est.

„Nagyszerűen érzem magam az új évad előtt, és sokkal nagyobb az önbizalmam, mint tavaly ilyenkor” – idézte a pilótát a Crash.net. „Kész vagyok ott folytatni, ahol tavaly abbahagytam, hiszen szerettem volna, ha egy kicsit tovább tart a szezon. Az év ezen szakasza egy kicsit unalmas volt, hiszen minden évben várnunk kell az első tesztig, még mielőtt autóba ugranánk. Most viszont úgy érzem, hogy ’ez az, végre versenyezzünk és irány Melbourne’.”



Vettel távozásával Ricciardo lett a csapat vezére, de kitart amellett, hogy képes lesz irányítania a Red Bullt a 2015-ös hadjáratban, melynek négy év után először nem címvédőként vág neki a milton-keynesi alakulat. „Tavaly volt rajtam egy kis nyomás, hiszen topcsapatban kellett teljesítenem, de szerintem ma már mindenki tudja, hogy mire vagyok képes.”

„Nagyobb felelősség hárul rám a csapatban, de jobban ismerem a srácokat, és ők is engem, ezért azt várják, hogy több visszajelzéssel szolgáljak majd – főleg ebben a téli időszakban. A hozzáállásom nem változott, a recept tavaly bevált, így nincs más dolgom, csak ugyanezt alkalmazni, és minél többet tanulni. Biztosra veszem, hogy a bajnoki 3. helyezés nagyszerű eredménynek számít, de még nagyobb trófeára és még több sikerre áhítozom. Elsősorban a győzelmekért kell harcolnunk, aztán pedig jöhet a bajnoki címért folytatott harc.”

Az ausztrál hozzátette, hogy az új autója remeknek ígérkezik: „Amit hallottam róla, azok alapján nagyon jó lesz az RB11-es, de mielőtt pályára nem visszük, addig nem lehet nagy következtetéseket levonni. Egyébként, ha bármely csapatot megkérdeznénk, ugyanezt mondaná, szóval… Mindenesetre alig várom, hogy kipróbáljam, és remélem, egy igazi vadállattal lesz majd dolgom!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: